Most így másfél hónap után arról kéne írnom, hogy milyen szép és okos az én lányom (ez így is van), és mennyire imádja őt mindenki, a bátyja is (ez is így van), meg hogy mennyire szépen növöget (legutóbb 6140 g-ot mutatott a mérleg és a 3 hónaposan már 62 cm volt) meg ilyesmi, de nem megy. Az az igazság, hogy tele van a hócipőm. Na nem a gyerekekkel, ők a jó pont az életemben. A felnőttekkel, a felnőttek hülye világával van marhára tele a bakancsom.
Unom, hogy 35 éves fejjel magyarázkodnom kell mindenért. Mit mondok, mit teszek, mit adok enni a gyerekemnek, miért viszem oviba, ha itthon vagyok.... miért veszek egyáltalán levegőt. Unom, hogy mások ferde szemmel néznek rám, ha nem követem a társadalmi elvárásokat és nem szoptatom a gyerekemet (mert NEM TUDOM BASSZUS!!!), hogy magyaráznom kelljen, hogy hát igen, tápszert kap és igen, már kóstolgat némi gyümölcsöt is. Miért KELL ezt nekem mindenkinek magyaráznom?????? Miért van mindenki azzal elfoglalva, hogy nincs tejem, ahelyett hogy vállon veregetnének, hogy hülye majom, király vagy, hogy 4 hónapja vért izzadsz azért, hogy valamennyit kisajtolj magadból???
Unom, hogy magyarázkodnom kell, hogy miért viszem oviba a gyerekemet, ha én itthon vagyok a kicsivel. Unom, hogy magyaráznom kell, hogy nem a hátsómat vakarom egész nap itthon (akármennyire is ezt képzelik egyesek). Unom, hogy mindenki elvárja, hogy kurva jófej legyek vele, én legyek a tündibündi Adrika, aztán meg belém rúg. Unom, hogy én mindenkinek segítek, segíteni akarok és a végén én jövök ki szarul a szituból, én leszek a hülye. Unom, hogy nekem meg nem segít senki (tisztelet a csekély kivételnek). Unom, hogy én kíváncsi vagyok, kivel mi van, tőlem meg nem kérdezné senki, hogy vagyok. Unom, hogy rám bárki megsértődhet, de ha én merek megsértődni, akkor hisztis p..a vagyok. Unom, hogy másnak addig vagyok fontos, amíg érdekei így kívánják. Unom, hogy ha a gyerekről beszélek, akkor 1. unalmas vagyok ("mi a fenéért kell az anyukáknak folyton a gyerekről beszélni" - banyek, mert egész nap ez történik velem), 2. okoskodó anyuka, aki azt hiszi mindent tud (nem, nem tudok mindent, még két gyerek után is rohadt sok új dolgot hallok, ismerek meg), ha a munkámról, akkor felvágós meg karrierista (kacagnom kell én és a karrierizmus), ha a táncról az meg senkit nem érdekel, tehát szintén unalmas. Beszélhetek még a politikáról, de azt meg utálom, mert tuti veszekedés lesz belőle. Akkor miről beszéljek????? És még sorolhatnám!
Összegzek: unom az embereket, azt is mondhatnám, emberundorom van. Kicsit sok minden történt úgy hirtelenjében, ami felgyülemlett bennem és ez lett az eredménye. ELEGEM VAN! 35 év után a tüncibünci Adrika, akinek fát lehetett vágni a hátán, és mindenkivel segítőkész volt, meg kedves, fellázadt és eltűnt. Van helyette egy hisztis, beszólogatós liba, aki konkrétan elég idegtépő figura, de ha így lehet érvényesülni a világban.... mindent a szent cél érdekében. Azt hiszem valami eltört bennem... Talán Majka és Curtis remekművéből tudnék idézni: "Megváltozott a világ, én is megváltoztam. Ennyi!"
