Nem szégyen a futás, és még hasznos is

Világ életemben azt mondtam, hogy én csak akkor futok, ha kergetnek, ha utánam küldenek 2 jól megtermett pitbull-t vagy maximum futok a busz után. Valahogy nem az én sportom volt. De Anita barátnőm annyit írja, hogy mennyire élvezi a futást, hogy gondoltam újra nekiveselkedek, hátha majd most megkedvelem. Vasárnap reggel közért előtt irány az erdő, MP3 lejátszó beizzít és sipirc. Mit ne mondjak 5 percig bírtam, aztán végem volt mint a botnak, valószínűleg ez másnak vicces teljesítmény, de számomra iszonyatosan nagy eredmény, mert éltemben nem futottam egyfolytában 5 percet. Úgyhogy baromi büszke voltam magamra. Meg rájöttem arra is, hogy élvezem. Kellemesen sütött a nap, még nem volt meleg (8 óra volt csak), szép volt az erdő és nyugis, teljesen kikapcsoltam azalatt az 5 perc alatt.
Ezen felbuzdulva, meg azon hogy napközben elolvastam Anita blogján a legújabb bejegyzést, ma este újra nekivágtam. Hála az égnek, a dél óta készülődő vihar végül elmaradt, és mire Krisz ágyba került, a felhők is eltűntek. Így hát nem volt akadály, irány az egyenes, cél a Farkaserdő (milyen jó hogy ez itt van 1 percre), közben szól a zene, tiszta jó... Most vettem észre, hogy mennyien futnak errefelé, az erdőben pillanatonként jött egy futó. Most kemény 8,5 percig bírtam anélkül, hogy megfulladtam volna. Juhéjj!!!
Ati mondjuk kiakadt, mikor megtudta, hogy az erdőben futok, de hát könyörgöm, még világos volt, tele volt az erdő emberekkel... jó persze félt, de miért fussak a betonon, ha itt van a földút is.
Szóval lelkes vagyok és holnap is megyek. Reggel .... vagy este .... vagy mindkétszer. :D

Ui: Anita, hatalmas gratula neked!! Nagyon szép eredményt értél el! Benny nagyon büszke lehet az anyukájára!! És bocsiii, de csak most vettem észre, hogy írtál az egyik bejegyzéshez hsz-t. És köszi, édes vagy!!! Puszi! :)))

Truly great friends...

Megint elmúlt jó 1 hónap, de hát ez van. Krisz blogját sincs időm-energiám vezetni mostanában. Ott is jó, ha havi 1 bejegyzés meg van. Lássuk be, nem egyszerű dolgozni, gyereket nevelni, háztartást vezetni, de hát szerintem ezt mindenki tudja, de ha nem tudja, hát sejti. Esténként néha annyira nincs erőm már gondolkodni (egész nap azt csinálom a munkahelyemen), hogy fogalmazni már egyáltalán nem tudok, így elmarad az írás.
Közben persze zajlik az élet, mi mást is csinálhatna, az bizony nem áll meg. Eljött a május és vele végre a jó idő, amit baromira élvezünk, főképp a gyerek, én inkább annak a gondolatát élvezem, hogy ha már az irodában ülök, legalább van légkondi :D A súlyom stabilan 70 kiló, ami egyrészről baromi szuper, mert bő 4 kiló mínuszt jelent, és sorra veszem fel a régebbi ruháimat, másrészről pedig szégyen és gyalázat, mert ez még mindig távol van az elvárt eredménytől. De igazából én inkább a pozitív oldalát nézem a dolognak, kezdem kicsit megint jól érezni magam a bőrömben, bátrabban öltözködöm és hát szuper! A "kudarc" oldal okát tudom, nem vagyok már annyira motivált, elszánt, mint régen. Azt hiszem 34 éves koromra belefáradtam, hogy az amúgy baromi hízékony természetemmel küzdök tini korom óta. Olyan 16 évesen vettem fel először a harcot és a terhességemig ez töltötte ki az életemet. Főként versenyzőként szerepelt ez kiemelt fontossággal az életemben. Kicsit belefáradtam ebbe a folyamatos feszültségbe. Na, persze most aztán lehet azt mondani, hogy kifogás mindig van. Ez nem kifogás, hiszen nem azt mondtam, hogy nem akarok fogyni, de már nem megy úgy, olyan keményen és gyorsan, mint régen. És mégis jól érezem magam.
Na, de a cím más témát ígért, másról is akartam írni (nem angolos műveltségnek a cím fordítása: Igazán jó barátok....). Ez pedig a barátság. Ami számomra nagyon fontos dolog. És nagyon rosszul érint, ha egy barátban csalódnom kell, ha azt látom, hogy nem érte meg a bele fektetett bizalmat, időt, törődést, ha megbánt.
De ilyenkor arra is ráébredek, hogy valószínűleg, nem is volt igazi barát az illető. Az igazi barát, akkor is barátod marad, ha évekig nem hallasz róla, ha nem is beszéltek...egyszer csak ott van és újra vidámabbá teszi a napjaidat. Velem pont ez történt.
Hol is kezdjem a történetet? Talán valahol a 90-es évek elején.... igen ott kezdődött. Adva volt egy rakás bolond tinilány és néhány fiú, akik iszonyatosan idióták tudtak lenni, folyton röhögtek mindenen, általában igyekeztek rózsaszínnek látni a világot, és összekötötte őket - viccesen fog hangzani, de ez az igazság - 5 srác. :)) Aztán az évek múltak, a lányok és a fiúk felnőttek, az élet elsodorta őket egymástól. Már látták a világ összes színét, nem csak a rózsaszínt, de legbelül megmaradtak tizenévesnek.
És eljött 2011, amikor a közösségi oldalaknak hála, újra összetalálkoztak. Először csak virtuálisan, aztán jött az ötlet: szervezzünk talit. Ment az ötletelés, a tervezés, kerültek elő az emberek.
Ahogy közeledett a találkozó időpontja, annál jobban indult be az élet a Facebook-on létrehozott kis csoportban. Mint a gyerekek karácsony előtt, kb. úgy számolták a napokat. Az eredmény pedig nem okozott csalódást.
Május 7-én délután az idő kereke hirtelen visszafelé kezdett forogni egészen a 90-es évekig. Jó volt kicsit újra tininek lenni, és jó ha csak néhány komment erejéig is, de újra azzá válni nap mint nap. Jó, hogy újra lehetek olyan infantilis, mint akkor, jó, hogy ilyenkor nem néznek hülyének, és jó, hogy nem ciki mindez!! Egyszerűen csak kicsit kikapcsol az ember. A hülyeséghez nem kell gondolkodni, az mindig jött csuklóból. :D :D És nagyon jó volt látni titeket, már várom a júliust, hogy újra találkozzunk. Dudu, ha nem jössz, akkor tuti megverlek! :D Zita, tök jó, hogy itt laktok és hogy tudunk többször találkozni, játszózni, dumálni, night shoppingolni! :D Nélküled sosem tudtam volna meg a nagy tudományos tényt, miszerint "aki tápszeres gyerek volt, annak nagy feje lesz" :D Gábor, te meg szimplán nem vagy komplett, de mindig is így szerettünk. De ha akarsz róla beszélni, tudok egy jó pszichológust. :D És mindenkinek puszi, akit kihagytam! Köszi nektek!
Valamint köszönet a Fejnek, a Görbe lábnak, a 62 éves béreslegénynek, Anna Karenyinának és annak, aki más, de pont így jó. Mert hogy ez a jó kis csapat nem jöhetett volna létre nélkülük annak idején. :D :D
Valaki rájött, hogy mi volt a lényege ennek a bejegyzésnek? Ha nem, elárulom. Az, hogy minden felnőtt legbelül gyerek, de sokan nem merik kimutatni. Merjék, nagyon jó dolog. Meg az, hogy:
"Truly great friends are hard to find, difficult to leave, and impossible to forget" (Igazán jó barátokat nehéz találni, bonyolult elengedni és lehetetlen elfelejteni). Mindig van lehetőség újra kezdeni, a szavak pedig jönnek maguktól, mindegy mennyi ideje nem láttuk egymást.