November 21-én Vivi fél éves lett. 7870 gr és 70 cm volt a védőnő mérése szerint. A féléves szülinap előtt 2 nappal 2, utána 1 nappal pedig 1 fogat sikerült növesztenie hirtelen. Sorrend szerint a jobb felső és bal alsó 1, aztán követte őket a bal felső 1. November 18. mozgalmas nappá avanzsálódott, mert aznap Vivi elkezdett hátról hasra is forogni. Néhány nappal később pedig elkezdett igazán babásan gagyogni. Azóta megy a bababa, dedede, nenene. Annyira édes.
Látható a videón, hogy Kristóffal remekül elvannak. Imádják egymást. Kristóf nagyon szeret Vivivel játsztani. Van hogy közli velem, hogy "Anya, én most inkább játszom Vivivel, tedd ide a szőnyegre". :) Imádom őket!
A 7 hónapos szülinap előtt 2 nappal pedig megérkezett egy újabb fogacska, a 4. első metszőfog (jobb alsó). Ezt azért megelőzte egy jó kis nátha, de ahogy a fog kibújt, a nátha is alább hagyott. Mostanra Vivi már úgy gurul, hogy csak lesünk. Bárhová eljut egy szempillantás alatt. 25-én egy másodperc törtrészének leforgása alatt került be a fenyőfa alá és kezdte el rágni az égősor kábelét. De nagyon szereti a dohányzóasztalról leszedni a terítőt vagy rugdosni a TV állvány üveg ajtaját. Bár ő még nem értékelte a karácsonyt, a csillogó fát (majd jövőre), de az ajándékok tetszettek neki, pláne a csomagoló papír. A tépkedés nagyon bejött neki.
Elég sok mindent eszik már. Gyümölcsből: alma, barack, banán, avokádó, meggy, sárgadinnye, narancs, mandarin (ez utóbbi kettőt úgy, hogy belemászott a tányérba és kiszolgálta magát). Zöldségből: krumpli, sütőtök (ez utóbbit utálja, pedig a legtöbb gyerek szereti), főzőtök, brokkoli, borsó (paszírozva), cékla, zöldbab (paszírozva), spenót, paradicsom, sóska, gesztenyét is evett már, azt almával, krumplival és hússal bővítve. Ebből következik, hogy eszik már csirkehúst, csirkemájat és halat és tojássárgáját, valamint bevezettük a glutént is. Hát itt tartunk. Jó ízűen eszik, már az 5 étkezésből 3x kanalasat eszik. Reggel fél 8 felé ébred és eszik kb. 2,4 dl tápszert, 10 óra felé olyan 1-1,2 dl gyümölcs következik tízórai gyanánt, majd alszik egy órát. Ebéd fél 1 - 1 felé főzelék 1,5-2 dl, aztán jön egy 2 órás alvás. 3-fél 4 felé ébred és eszik kb. 1 dl tejpépet, ezzel elvan este fél 7-ig. Akkor jön 2,4 dl tápszer (most már erre az étkezésre éjszakai, laktatóbb tápszert kap) és 7 óra körül aludni megy. Nem is olyan rég volt, hogy 6 óra felé ment már aludni és este 10-11 felé még evett, de egyre kevésbé igényelte ezt az utolsó etetést, sőt volt olyan, hogy ha félálomban vettem ki az ágyból, olyannyira felébredt, hogy nem akart visszaaludni (korábban ez simán működött), úgyhogy 22-én úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, megpróbálom későbbre húzni valahogy a vacsorát és elhagyni a 10 órás kaját. Ezért lett az uzsonna gyümölcs helyett tejpép, ez jobban eltelíti, így jóval tovább bírja evés nélkül. Illetve a tápszer adagokat is ekkor emeltem meg. Izgultam, hogy mi lesz, de rögtön az első próbálkozás szuperül sikerült. Kicsi lányom reggel 8-ig húzta a lőbőrt. Aztán volt, hogy 6-kor kelt, meg 7-kor. Mostanra többé-kevésbé beállt a fél 8-as ébredésre. Szuper! Annyira örülök neki, bár meg is lepett, mert Kristóf már 8,5 hónapos volt, mire idáig eljutottunk.
A 7. hófordulókor itthon mértük csak meg. A mérleg 8300 gr-ot mutatott, a centiméter szerint pedig kicsi lányunk 73 cm hosszú. Már a súlya is az átlag felett van valamivel, de a hossza bőven veri az átlagos 7 hónapos lányokét. Mondjuk Kristóf fél évesen volt 73 centi és már rajta is meg voltak döbbenve, hogy akkora, mint egy átlag 1 éves. :) Hogy ezt a magas alkatot kitől örökölték a gyerekek....? :)
A kúszás még várat magára, de nem aggódom, mert még ráér. Kicsi fiam óta tudom, hogy nem kell rögtön megijedni. Oda kell figyelni, de hagyni kell időt is a gyereknek.