2. lépés: súlyos kérdések

Kilókban mérve súlyosak. Illetve én vagyok súlyos, akarom mondani túlsúlyos. Hol van már az az 56 kilós versenytáncos... Van helyette egy 74 kilós anyuka, aki marhára nem tetszik nekem. Az anyukáig OK, a 74 kilóval van problémám.

2005-ben abbahagytam a versenyzést és az ezzel járó heti minimum 3x2-2,5 óra edzést (bajnokságok előtt 4-5x-i akár, meg mellette kondizás), csak ritkán jártunk le táncolni és így szép csendesen 2008-ig felcsúszott 9-10 kiló, így 66 kilóval kezdtem a terhességemet. Az elején jó volt, mert még másfél kilót fogytam is. Nem is volt probléma a 26-dik hétig, amikor is veszélyeztetett lettem és feküdnöm kellett. Onnantól ágyő Rubint Réka kismama torna meg bárminemű mozgás. Nem ettem többet, mint addig, de mivel nem mozogtam így szépen csúsztak fel a kilók. Főleg az utolsó 2-3 hétben. Bár így is csak 10 kilót híztam az egész terhesség alatt, 76 kilóval mentem a szülőszobára, 71-el jöttem haza. Csakhogy a szoptatási kínszenvedés alatt rengeteget ettem, mert alig volt tejem és mindenhol azt hallottam, hogy enni-enni kell, mert segíti a tej termelődését. Nesze neked. 3 kiló szépen fel is szaladt és azóta ott is ragadtam a 74 kilón.

Próbáltam a 90 napos diétát, le is ment néhány kiló, aztán Kristóf sokat betegeskedett, én meg ideges lettem és ezt evéssel kompenzáltam. Úgyhogy ott voltam, ahonnan elindultam.

Ez viszont nem mehet így tovább. Először is mert utálom így magam. Másodszor pedig így nem lehet belevágni egy újabb terhességbe, mert annak a végére egy jólszituált mamut lenne a végeredmény. Kösz, de kösz nem! És harmadszor is, mert ott van előttem példaként Anita barátnőm (http://madzagosbikini.blog.nlcafe.hu/ ), akinek sikerült. Bebizonyította, hogy csak akarat kérdése. Innen is még egyszer gratulálok Anitám!
Meg ott van Réka barátnőm, hát ő is fantörpikusan néz ki!

Úgyhogy döntöttem! Éljen Réka, Norbi és az Update! Belevágok! Egyszer már működött még a versenyzői korszakomban, akkor most is fog.

1. lépés: elképzelés

Mégis milyen lenne két gyerekkel? Hogy bírnánk anyagilag, fizikailag? Krisz mi szólna hozzá? Hogy oldanánk meg a mindennapokat (bölcsi, ovi, munkahely stb.)? Ezek és ehhez hasonló kérdések merülnek fel bennünk miközben azon morfondírozunk, hogy legyen-e tesó vagy sem. Én nagyon szeretnék, az eszem közben persze hozza kontra érveket is. Apa a kétkedőbb. Persze konkrétan nem a tesóval van problémája, hanem az anyagi jellegű dolgokkal. Szóval ő nézi két lábbal a földről a dolgokat, vagy talán egy picit pesszimistán. Én képviselem az optimistább oldalt. De jó ez így. Úgyis lesz belőle kompromisszum. Remélhetőleg. Főképp, ha pártunk és kormányunk is így akarja. Mert jelenleg olyan döntéseket hoznak sorra, amelyek valahogy nem erősítik a gyermekvállalási kedvet (bár ők úgy gondolják, hogy családbarát kormány lennének, jelezném, hogy tévednek). Na, de hagyjuk a politikát!

És ha már a döntés meg is lenne, akkor is jönnek még különböző kihívások az utunkba. Rögtön például az, hogy kinél és hol is fog a tesó megszületni. Merthogy az az orvos, akinél Krisz született januártól már nem vállal szüléseket. A feladat tehát: találni egy hozzá hasonló orvost, akiben vakon megbízom. Na, ez aztán a feladat! Lehetőség több is van.

1. Ragaszkodom a már jól ismert és kedvelt Péterfy Sándor Utcai Kórházhoz és ott választok orvost.
2. A tesóm orvosához megyek, akihez tiniként jártam, őt legalább ismerem, ellenben a kórház, ahol dolgozik ismeretlen számomra (mihez hogy állnak hozzá a szüléssel kapcsolatban, milyenek a csecsemősök stb.)
3. A területileg illetékes kórházban keresek orvost, azaz ismeretlen orvos, ismeretlen kórház.

Eddig az első verzió játszik, de időnk van bőven dönteni. A kérdésre visszatérünk, ha majd aktuális lesz.