Oldalak

2012. március 22., csütörtök

Újabb szerzemény és újabb pocakfotó






Abból a megfontolásból, hogy most már nem lehet majd csak úgy letenni Vivinek a játszószőnyeget a földre, mint anno Krisznek, hiszen most már itt van a nagy és okos bátyja, aki rohangászik a lakásban, elkezdtünk járókákat nézegetni. Újonnan olyan 20-25 ezer forintnál kezdődnek a fa járókák, amiket már stabilnak is ítéltünk. Hát, mit ne mondjak, nem ez volt az az összeg, amit erre mi szántunk. Elkezdtem bújni a Vaterát és hát egyszer nekünk is lehet szerencsénk (mondják hülyének van szerencséje, ilyen alapon én bevállalom, hogy hülye vagyok :))). Szinte elsőre belefutottam egy szuper fa járókába, aminek a fekvő felülete 3 szintre állítható, maga a járóka gurul, fékezhető kerekei vannak és összecsukható. Van hozzá matrac és nagyon szuper huzat és fejvédő. Mindezt 11.000 Ft-ért lehetett villámáron megvenni. Licitálhattam volna, akkor lehet, hogy 2.000-et, ha mázlim van spórolok, de az is lehet, hogy valaki meg elvitte volna az orrom elől, és közben megnéztem, hogy ez a járóka így tokkal-vonóval, újonnan olyan 35.000 Ft lenne minimum. Persze, hogy rögtön leütöttem, 2 nap múlva el is hoztuk.

Krisz teljesen be volt zsongva tőle, segített apának összerakni, ki is akarta próbálni, de aztán mikor apa betette és ott hagyta a járókban keserves sírásra fakadt, azt hitte ő onnan már nem jöhet ki. Édes szívem, annyira cuki volt. :) Mondogatta, hogy a kisbaba ágyát be kell tenni abba a szobába, ahol az ő ágya van, így aztán végül muszáj volt vele leülni és megbeszélni, hogy Vivi először anyáék szobájában fog aludni, mert sokat fog sírni éjszaka, és nem akarjuk, hogy őt felébressze. Erre az én drágám bólintott, majd közölte, hogy ha sír, majd ő jön és kiveszi az ágyból, és segít nekem. Remélem, hogy ez a nagy lelkesedés megmarad akkor is, ha már Vivi itt lesz velünk.

2012. március 5., hétfő

Pocakfotók és egyebek





Csak sikerült eljutnom odáig, hogy feltegyem a már említett pocakfotókat. :D

Közben sikerült beszereznünk egy szuper jó, ultrakönnyű és nem utolsó sorban olcsó babakocsit. Ja, és még csajos is. 15000 kőkemény magyar forintba került és mindössze 5 kg a súlya. Mint látható Kristófnak is nagyon tetszett. :D Eleinte valószínűleg a régi piros Hauckot fogjuk használni, mert az újszülöttnek jobb, de aztán ahogy lehet átváltunk erre az új csodára.

2012. március 2., péntek

Súly kérdés - 27+5

A várandósság egyik központi kérdése, hogy a kismama mennyit hízott. Hát én most akaratlanul is kis hazánk egyik fitness nagyasszonyának lábnyomában járok hízás terén anélkül, hogy ezért bármit is tettem volna. Ugyanis eddig kb annyit híztam, mint Rubint Réka a várandóssága idején. Pedig nem tornázom (nem kísértem a sorsot, az összes mozgásom a takarítás - épp elég az is - és a Kristóffal való foglalkozás), és mindent megeszek, amit megkívánok. Ennek ellenére legnagyobb örömömre összesen 2 kilót híztam a kezdő súlyomhoz mérten, pedig szép lassan a betöltött 28. hét felé araszolok.

Jó, az igazsághoz beletartozik, hogy úgy a 13. hét környékén fogyni kezdtem. Mondjuk, hogy mitől nem tudom. Addig tartottam szépen a kezdő súlyomat (70-70,5 kg). Aztán egyszer csak 69 kilót mutatott a mérleg. Na, ez volt az a szám, amit már nagyon rég nem láttam és nem is számítottam rá, hogy a terhességem alatt ezt fogja kiírni a mérleg. Karácsony előtt pedig benyeltem Kristóftól a hasmenős-hányós vírust, az még segített 1 kilót ledobni, így 18. hétnek 68 kilóval vágtam neki.

Jelenleg pedig 72,5 kiló vagyok, és a cél, hogy ne legyek több a végére, mint anno Kristóffal (76, max. 77 kiló). Hát majd meglátjuk. :)))