Tejeljünk

Megint elhanyagoltam az írást, de ennek egy szuper oka van, mégpedig az, hogy éjszaka ahelyett, hogy írnék, általában alszom. Vivi ugyanis mostanában szépen alszik éjszaka, evés után pedig szépen visszaalszik. Ennek pedig nagyon-nagyon örülök, mert így én is kiegyensúlyozottabb vagyok. Mondtam neki, hogy nekem az is jó, ha legalább másfél órát hagy aludni két evés között, csak annyit aludhassak, mert nem bírom a non-stop kiképzést. ;))))

Eddig nem ejtettem szót az újszülött érkezésével megjelenő, mindenkit érdeklő központi kérdésről, ami úgy szól: "És szopik a baba?". Esetleg lehet elhangzik ez még a "van tejcsi?" és az "anyatejes baba?" verziókban is. Nem tudom, már Kristófnál sem értettem, hogy miért érdekel ez mindenkit. A szomszédot, a pénztárost a közértben, a séta közben az utcán a babát megcsodáló nénikét, a kofát a piacon....mindenkit. Mindegy, ezen már Krisznél túltettem magam. Megoldom egy frappáns: "nem hal éhen", "van mit ennie" és ha nagyon rossz napom van a rövid és tömör "NEM" válasszal.

Azt viszont el kell mondjam, hogy a helyzet jobb, mint Kristóffal volt. Már a kórházban látszott, hogy azért most más lesz. Bizakodtam, hogy hátha....de nem. Végülis nem tudom, mire számítottam, előre várható volt, hogy nem leszek egy tejcsárda. DE elmondhatom, hogy az első 10 napban szinte kizárólag anyatejet kapott Vivi (pár alkalommal kapott egy kicsi tápszert, mikor annyira üvöltött, hogy egyszerűen nem volt már más megoldás, ez főleg éjszaka fordult elő. Azt már akkor érzetem, hogy estére alig van már tejem, főleg abból jött ez le, hogy volt olyan éjszaka, hogy egyáltalán nem aludtunk, és hiába pakoltam mellre Vivit, a helyzet nem javult.

Amikor a hazaérkezésünk napján itt volt a gyerekorvos, ő mondta, hogy kevés amit szopizik Vivi, de még nem gáz, pótoljuk vízzel a folyadékháztartása miatt, de egyenlőre ennyi. 10 napos volt a picicsaj, mikor újra jött, addigra már úgy éreztem, hogy igen, muszáj lesz legalizálni a tápszert éjszakára (előtte a jó előre bespájzoltból kapott). De nem is kellett sokat mondanom a doktornőnek, ő annyi után, hogy megmondtam mennyit hízott eddig (nem érte még el a születési súlyát) és mennyit szív ki (a mérleg szerint) 1-1 szoptatáskor, rögtön közölte, hogy ez kevés, és a gyarapodás is kevés, kell a tápszer, mert már vissza kellett volna szereznie a születési súlyát. Így hát tápszerezni kezdtünk. Ennek ellenére nem adtam fel a harcot és bíztam benne, hogy talán mégis. Mindig szopizással kezdtünk, mértük mennyit evett, az alapján pótoltunk. Csakhogy a kezdeti gyarapodás után egy szinten megmaradt a tej mennyisége. Eleinte több volt a tej, mint a tápszer, aztán húú, de jó, hát nőtt Vivi étvágya, de azért még mindig 50-50%, no jó, hát 60-40%.... és így tovább. Ugyanis napi 150-200 ml-nél nincs több. Itt megálltunk, ennyire vagyok kalibrálva. Tehetek bármit. Most ezt olyan 70 % tápszer és 30% anyatejet jelent kb. 

Az elejétől kezdve bevetettem mindent: gyógynövények, homeopátia, sör, rengeteg folyadék, gyakori mellre tétel, szaporító fejés... hát ennyi lett belőle. Sokszor hittem azt, hogy kész, ennyi volt, de akkor sem adtam fel, és kimásztam a gödörből. 

Mivel amíg anyuéknál voltunk sokszor volt, hogy nem tudtam mennyit szopizott Vivi, így túl sok pótlást adtam neki, ami miatt fél éjjel ordított, így döntöttem, csak fejek és úgy kapja a tejet. Így pontosan tudom, hogy mennyi az annyi. Hiszen a tápszeres babák hajlamosak túlenni magukat, mert esznek, amíg jön az üvegből. Meg az az igazság, hogy szívni sem volt nagyon hajlandó a cicit a kis lelkem. Addig szívta még erősen jött belőle, aztán a melósabb résznél már abba hagyta, úgy kellett piszkálni. Mióta itthon vagyunk reggelente időként megszoptatom, mert akkor több tejcsi van, jobban jön, így ki is szopizza kicsicsajom. 

Boldog vagyok, mert elmondhatom, hogy 2 hónapig már tutira kapott tőlem anyatejet a lányom. Még egy hónapig jó lenne kitartani. Nem fakadok sírva, hogy tápszert kell adnom. A tápszeres babák is felnőnek, és annak is vannak pozitív oldalai. Pl. kiszámíthatóbb, nem kell stresszelnem, hogy evett-e eleget. Én pedig igyekszem a pozitív oldalát szemlélni a dolognak. 

Viszont volt lehetőségem kipróbálni a nyilvános szoptatást az Aquaworldben. Történt ugyanis, hogy anyósomék kitalálták, hogy Kriszt elviszik pancsizni, mi pedig kedvet kaptunk, hogy velük menjünk, lássunk pancsolni a Mackót. Vivi, ahogy várható is volt, éhes lett. Muszáj volt szoptatnom, mert eléggé feszült a mellem és hát ott és akkor fejni nem tudtam. Gondoltam, mit nekem te Kárpátoknak....van itt a játszóházban egy kis elszeparált sarok direkt szoptatáshoz....ja...volt. Oké, hát akkor egy napozóágy meg egy vállra terített törülköző lesz a megoldás. Na, 3x szoptattam nyilvánosan akkor: először, utoljára és soha többé. Kényelmetlen volt, nem tudunk jól elhelyezkedni, a vállamról a törülköző mindig lecsúszott, mert Vivi tekergett mivel folyton pukizott, mellettünk irgalmatlan csinnadrattát vágott le egy szlovák család. Hát így képtelenség szoptatni. Nem lehet a gyerekre figyelni. Ráadásul én nem akarom kidobni a mellemet a világnak, gyűlölöm, ha valaki lesi a melleimet, miközben etetem a gyerekem. Még a nagyanyámtól is idegesít. Nem a meztelenség zavar, mert öltöztem át versenyző koromban étterem kirakatában és hasonló cifra helyeken is. Úgy gondolom, hogy ez rám tartozik és a gyerekemre, ez elég intim dolog számomra. Úgyhogy továbbra is fenntartom a véleményemet, most hogy már ki is próbáltam: NEM.