Eltelt megint két hónap mióta legutóbb írtam. Azóta nem volt nap, hogy valamelyik gyerek ne lett volna beteg. Minimum köhögött valamelyik. A porszívót 2 hónapja nem volt a helyére téve, mert minimum az egyik kölök orrát szívni kellett. Rosszabb esetben mind a kettőét. Családilag utáljuk. Mármint az orrszívást. Nekünk már bazi unalmas program, a Vivinek már fáj az orra, mert az utóbbi időben főleg az övét szívtuk, Krisz meg csak úgy utálja.
Az elmúlt 1,5 hétben senki nem aludt a saját helyén. Vivi mellettem, mert köhögött (jó másfél hónapja folyamatosan ezt teszi, aztán lázas lett és taknyos), így apa kiköltözött a nappaliba, és ezek után "ha Vivinek lehet, nekem miért nem" alapon Kristóf apa mellé szegődött. Én meg nem aludtam, mert ha Vivi nem köhögött, akkor lázas volt, ha nem köhögött és volt lázas, akkor nyelte millióval a trutyit lefelé az orrából, és ha egyik sem, akkor szimplán forgolódott jobbra-balra. Előtte nem sokkal Kristóf aludt mellettem, mert ő köhögött.
A konyhapultom egy gyógyszertárra hasonlít. Tele van köhögéscsillapítóval, köptetővel, hörgőtágítóval, orrspraykkel (minden gyereknek névre szóló), vitaminokkal, illóolajakkal a párologtatáshoz.
A konyhapultom egy gyógyszertárra hasonlít. Tele van köhögéscsillapítóval, köptetővel, hörgőtágítóval, orrspraykkel (minden gyereknek névre szóló), vitaminokkal, illóolajakkal a párologtatáshoz.
Egyébként is tele a hócipőm a dokinőnkkel. Miután mind a két kiskorúval felváltva jártam a nyakára, hogy köhögnek, majdnem 2 hónapja ,de más bajuk nincs, Vivivel akkor kezdett érdemben foglalkozni (tehát nem csak a "szívja az orrát, C vitamin, Nasivin" vagy rosszabb esetben "és Spiropent" lett a tanács), mikor "végre" láza is lett, és olyan baromi náthás, amilyennek még életemben nem láttam gyereket, pedig az elmúlt 4 évben nagyobbikom volt párszor. Akkor is elfajultunk egészen az antibiotikumos orrcseppig, és azt is csak azért, mert közöltem, hogy a gyerek orrából távozó lavina mennyiségű termék színe némileg kezd sárga lenni. Felvetettem neki, hogy gyanús nekem, hogy a köhögés sorozat akkor kezdődött, mikor a joghurtot kezdtem bevezetni, ezért most nem kap tejterméket, és a tápszer is HA újra (nem tejfehérje allergia e a ludas). Válasz: ha láz is van, akkor az nem lehet allergia. Én: doktornő, az elején jó 1 hónapig nem volt láz. Ő: ja, tényleg! Meg hát ekcémás a lába, hát akkor egyelőre A vitaminos krém, fürdetőkrém (jó öreg cimborám, hogy én hogy rühellem, azt kenegetném vele, aki kitalálta, lemosás után is úgy csúszik a gyerek, mint egy angolna), és figyeljük. Remek, erre magamtól is rájöttem! :S
Kristófnál az orrszívás volt a legjobb megoldás az antibiotikumos orrcsepp mellett, mert a cuki kis orrmandulája miatt (meg hát úgy egyébként is a gyerekek 6 éves korukig nem tudnak rendesen orrot fújni - ezt jó tudni ám) nem jön máshogy ki, aminek ki kell. Az első 2-3-at végigüvöltötte, vagy inkább kiabálta, aztán rájött, hogy tulajdonképpen holt felesleges erőpazarlás visítani, azóta simán tűri.
Ma sikerült végre minden nyamvadt ágyneműt a helyére pakolnom, a neki megfelelő ágyra, és remélem, most már mindenki ott is fogja rendeltetésszerűen használni. 2 napja végre reggel már sikerül magamra pakolni némi alapozót és szempillaspirált reggel, hogy embernek érezzem magam. A héten szeretnék végre újra nekiállni Zumbázni.
Egy szó, mint száz, szét voltunk/vagyunk esve kicsit (főleg én), és baromira szeretnék végre nyugit és 2 db teljesen egészséges gyereket. Olyan sokat akarnék? Nem hiszem. Vírusok, bacik és egyéb kórokozók, betegségek kíméljenek!!!!!! TAVAAAAAAAASZ, HOL A FRANCBAN VAGY MÁR??????
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése