Oldalak

2012. április 20., péntek

Lassan a célegyenesben

Szép lassan közeledik a vége a bulinak. Vagyis inkább a kezdete úgy igazán.

Tegnap voltam utoljára a dokimnál a rendelőben. Múlt héten a védőnőnél, oda sem kell már mennem többet. Május 8-án megyek be a Péterfybe, találkozom az új dokival, meg lesz vérvétel, miegymás, és ha bent van a szülésznőm (Bea), akkor az első NST-t is megejtjük.

Húú, az a hét igencsak sűrű lesz. Azon a héten lesz beiratkozás az oviba (ha mind a 3 helyet ki akarjuk használni, ahová lehet jelentkezni, akkor mind a 3 oviba külön el kell menni), természetesen 8-án kell Kristófot is vinni az ortopédiára kontrollra, meg természetesen azon a héten kell mennem a házi orvosomhoz is a táppénzes papírért, és persze május 9-re van időpontom UH-ra is. Kell majd némi szervezés, hogy mindent el tudjunk intézni. De valahogy megoldjuk, mert - hogy egykori magyar tanárnőmet idézzem -"úgy még nem soha, hogy nem lett volna sehogysem". :D

Így a vége felé közeledve meg kell állapítanom, hogy tényleg minden terhesség más. Eltekintve a kezdeti nehézségektől ezt valahogy jobban viselem, mint Kristóffal. Szerencsére most megúsztam a kórházi túrákat, a második trimeszter közepe-végétől elég jól bírok mozogni is, időnként pörgök, mint a búgócsiga. Persze most már itt fáj, ott szúr, és különben is adjon valaki levegőt, valamint oltsa el a tüzet a torkomban, mert átmegyek tűzokádó sárkányba, de ettől eltekintve tök jól vagyok. Jó, erre az időszakra már véletlenül sem lehet mondani, hogy áldott állapot, mert ez itt már kérem szépen terhesség a javából. :D Valamint itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy nyilvánosan is búcsút intsek a kiadós alvásnak. Az mégis micsoda? Nekem már jó ideje nem volt benne részem, és most majd nem is lesz egy ideig. Nem baj, edződöm. Bár bízom benne, hogy lánykám hasonlóan jó alvó lesz, mint a bátyja. Én kis naív, mi? ;)

Végezetül némi pocakfotó és hasonlók.


Alakulóban a babasarok

Pocakfotó kollázs

Kristóf birtokba vette a szopifotelt :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése