Most így 2 héttel a történtek után már könnyebb beszélni (illetve írni) róla, akkor azért elég sokkolóan hatott a családra. Április 22-én ugyanis Apa és Zoli elmentek egy kicsit motorozni, mivel szép volt az idő és már több, mint 1 hónapja nem volt lehetőségük rá. Hát jó ideig nem is lesz. Ugyanis Visegrádon egy kereszteződésben, az amúgy szabályosan 50-55 km/h sebességgel a főúton közlekedő fiúk elé egy "bájos" hölgyike fogta magát és kikanyarodott az egyik mellékutcából egy Opel Astrával. Tette ezt úgy, hogy Ati hiába húzódott le a felezővonalhoz, ennek ellenére sikeresen elütötte. A motorral együtt repült, majd csúszott jó néhány métert. Zoli csak azért nem repült bele az autóba, mert eldobta a gépet, így ő némi horzsolással megúszta, a motorjával ellentétben. Apa is a körülményekhez képest szerencsésen megúszta dolgot, de a jobb oldala tele van zúzódással, lila-sárga-kék foltokkal, a bokája még mindig be van dagadva, fáj a válla. Bandika (mármint a motor) pedig TK.
Némileg sokkolt Zé telefonja, mikor elmondta, hogy mi történt, leginkább akkor lettem rosszul, mikor mondta, hogy a mentő már úton van Atiért. Akkor hiába mondta, hogy egyébként jól van, csak a lába fáj, meg hogy ne szüljek meg, nagyon szépen kér, én úgy éreztem, hogy nem húzom tovább 2 in 1. Persze Kristóf nem értette az egészet, csak azt látta, hogy anya ideges, kiabál, sír, aztán elmegy a Nórával Apához és ő nem jöhet. Szóval az egész történet őt is teljesen megzavarta, azóta sem heverte ki teljesen, időnként totál megzakkan és hisztizni kezd. De lassan javul a helyzet.
A kórházba vezető út alatt azért sikerült lehiggadnom (miután Zével közöltem, hogy felgyújtom a motort - ő pedig azt, hogy felesleges, mert minden kifolyt belőle) és kicsit nyugodtabban szemléltem a helyzetet. Azt azért az Atival történt telefonbeszélgetés után már éreztem, hogy ő (is) k.....a megijedt. A kórházban megnyugtattak, hogy szerencsére úgy tűnik törés nincs, csak zúzódások (abból viszont nem kevés) és szerencsére egyéb baj nincs. De a motoros cucca kampeca (ezeknek köszönhette, hogy nem tört el semmije). 3 napot töltött el a kórházban, aztán még Piliscsabán lábadozott. Lassan, de biztosan javul.
Közben az okozó hölgyike sem könnyítette meg a helyzetet, mert bár a rendőröknek elismerte, hogy ő volt a hülye (konkrétan közölte, hogy ő csak azt látta, hogy elütötte az egyik motorost, a másik meg egyszer csak becsapódott - nem tudom, mit nézett, a cseh kettőt?), utána a baleseti kárbejelentőt már nem akarta aláírni, mert hátha kihozzák, hogy mégsem ő a hibás (ja, persze a déli szél). Oké, tény, hogy a sarkon van 2 tuja (esethleg thuja, igaz Zé? :D), de neki meg volt egy STOP táblája, valamint a kereszteződés másik oldalán van egy tükör is, ja és ha nem látok semmit, akkor nem kamikaze módjára kanyarodok ki, legalábbis nekem nem így tanította az oktatóm anno. Most pedig épp a biztosító szívózik a fiúkkal, úgyhogy ügyvéd után is néztünk gyorsan.
Persze az "okos" emberek ilyenkor sem kímélik az embert, így mivel már kissé unalmas a sok "bölcs" megjegyzés, szeretnék ezúton néhány téveszmét eloszlatni. Alapvetően én nem szeretek motorozni, ezt tudja rólam mindenki, aki ismer, de ezek tények:
1. NEM MINDEN MOTOROS HÜLYE!!!!!!!!!!! Másképpen: tök mindegy, hogy milyen járművel közlekedsz az úton (tank, motor, robogó, roller, traktor, autó stb), ha te szabályos vagy, és téged elütnek NEM te vagy a hibás, csak azért mert létezel, hanem az, aki neked ment.
2. A robogó is motor, ergo azzal is érhet baleset, nem is kicsi, nem csak nagy motorral. Sőt időnként szerencsés is lehet, ha az ember nagy motorral közlekedik és ennek megfelelően fel is van öltözve, mert ahogy esetünkben is, a motoros ruha bizony sokat javított a helyzeten, megvédve Apát a súlyosabb sérülésektől. Egy kis robogó is tud menni 50-el és az is csattanhat hasonlóan egy autóval, ott viszont általában a vezető nem visel más védőfelszerelést, csak egy bukósisakot (tisztelet a kivételnek), így valószínűsíthetően a sérülései is csúnyábbak lehetnek (erre nagyon jó példa volt az Ati melletti kórházi ágyon fekvő fiatal srác esete, aki március 1-e óta több műtéten is átesett egy ilyen balesetnek köszönhetően).
Valamint a +1, egy kérés: közlekedés közben maximálisan figyeljünk egymásra!!! Autós, motoros, gyalogos, biciklis... mindenki. Mindegyik kategóriában vannak hülyék, ez tény! Igen, kedves autósok, köztetek is!!! Gyalogosok, szintén zenész! És sorolhatnám....
És még valami! Motoros barátaink, ti pedig csak ésszel!!!!! És mindig teljes menetfelszerelésben, ha meleg van, ha hideg!!!!! Vigyázzatok magatokra (meg persze másokra)!! Mindenkit várnak otthon!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése