Összehasonlítósdi

Csináltam egy kollázst a gyerekek 8 hetes fotóiból. Valaki a szemükön kívül lát hasonlóságot?

Adósság törlesztve

Ezzel még tartoztam. :)) Az utolsó pocak kollázs. 4 nappal később (39+1) megszületett Vivi.

Ati azt mondta, hogy úgy néz ki a pocakom, mint Festéktüsszentő Hapcibenő. És nézzétek! Hát nem igaza volt? :D

Az utókornak

Álljon itt emlékeztetőül ama jeles esemény, hogy Nyiri Vivien Lilla a mai napon: 1 ízben - drága jó anyjával karöltve - elaludt magától a játszószőnyegén illetve 1 esetben a kiságyában és egyszer pedig a babakocsijában, minden ringatás, simogatás, és egyéb segéd alkalmatosság nélkül.

Szemfüles olvasó kérdezhetné, hogy akkor mi a búbánatért vagyok most fent... Hát mert most meg ringatni kell, azé'. ;))) Nem olyan családból származik ő, hogy csak úgy feladná. :D

Túrógombóc

Az életben nem csináltam még túrógombócot, de imádom. Nemrég Nóráéktól kaptam egy tök jó szakácskönyvet, amiben belefutottam ebbe finomságba. Gondoltam megcsináljuk Kristóffal, amúgy is szeret segíteni. És igazam lett. Krisz élvezettel vetette bele magát kevergetés-kavargatásba, közben minden hozzávalót megkóstolt, a vajtól kezdve a natúr túrón át, a zsemlemorzsáig mindent megnyalt. Szerintem ez tök jó módszer azoknak, akiknek a gyereke válogatós, vagy pl. nincs túl nagy barátságban egy-egy ételfajtával (zöldség pl.). Érdemes bevonni őt a főzésbe, ha van rá idő, hogy elpepecseljen és mindent összekenjen. Hátha az evéshez is kedvet kap a kis hamis. :)

Tehát közös erővel bekavartuk a gombócot, majd állni hagytuk és délután neki álltunk gömbölyűvé formázni őket, és kifőzni. A golyó gyártás mondjuk a kis kuktámnál inkább palacsinta gyártás lett, így a kifőtt végeredményre a "ronda, de finom" szlogen nagyon ráillett, meg hát egy gombóc, egy nyalakodás volt főleg, de a gyereket lekötötte (elég nehéz feladat így a nyári szünet 4. hetében már egy olyan gyerekkel, akinek érezhetően hiányzik a gyerektársaság), nagyon élvezte és aztán jóízűen és büszkén falatozta a saját gyártmányú vacsit.

Én pedig, mivel a szoptatással való küzdés közben szokásomhoz híven visszakaptam magamra 1-2 plusz kilócskát, szerencsére nem sokat, de mégis, meg hát egyébként is van miből fogyni, így törni kezdtem a fejem egy egészségesebb változaton.

Hátha valaki kedvet kap a gyerkőccel való túrógombóc gyártáshoz, hát íme a recept normál és Update módon.

• 5 dkg vaj
• 3 tojás, sárgája és fehérje külön
• 0,5 kiló túró (Update verziónál sovány túró)
• 10 dkg búzadara (Update verzió: zabkorpa)
• zsemlemorzsa (Update verzió: Update zsemlemorzsa vagy zabkorpa)
• kevés liszt a gombócok formálásához (elhagyható)
• csipet só és cukor (édesítő)

A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját habosra keverjük a vajjal. A túrót összetörjük krumplinyomóval, majd hozzákeverjük a búzadarát (zabkorpát), a sót, cukrot (édesítőt), és a vajas tojás sárgáját. A tojás fehérjét kemény habbá verjük, majd a habot a túrós masszához keverjük. 1 órát állni hagyjuk. 

Lisztes kézzel (vagy simán vizes kézzel) gombócokat formálunk és forró, enyhén sós vízben kifőzzük őket (kb. 5 perc). Zsemlemorzsát (zabkorpát) pirítunk kevés olajon és a kész gombócokat megforgatjuk benne. 

Porcukros (édesítős) tejföllel tálaljuk.

Fotók

Nicsak ki beszél? - Avagy éjszakai műszak gyerekszemmel

"Na jól van, most már aludtam, nem szólhatnak egy  szót sem, ráadásul a pelenkám is kezd eléggé hideg lenni. Áruld el, most mit morogsz? Aludtam. Mi az, hogy csak 1 órát? Tényleg, az csak ennyi volt? És ott a babakocsiban? Ja, hogy szerinted akkor én ott csak addig aludtam, amíg tologattál? Na, mondjuk ez tényleg így van, de hát annyira jó, mikor mozog az az izé, tök jól elszédülök tőle. Ilyen lehet, mikor füvezik az ember. Csak tudnám, mi az a füvezés.

Most már megint hová viszel? Ja, hogy ki a nagyszobába. Aha, irány a babakocsi. Ez jóóóóóóóó!!! .......... VÁRJ! Mégsem! A gatyám még mindig hideg! És tudod, mit? Éhes is vagyok. Mi az, hogy csak 1 óra múlva kellene? Szerinted. Tanulj már meg számolni, már eltelt 4 óra! Ja, hogy mostanában már aludtam 5-6 órát is. Az akkor volt, ez meg most van. Így jártál.....Most hová tűnt már megint ez a nő??? Nem baj, sírni kezdek, abból baj nem lehet. Arra tuti előkerül. Ja, hogy a kaját melegíted? Nem lehetne gyorsabban? Közben előkerült a szúrós arcú is. Hmm, hát ez sokáig volt itt. Pedig neki szeretek mosolyogni. Mindegy, legalább a pisis pelust kivitte. Most miért ne mosolyogjak neki? És neked miért kéne, hogy vigyorogjak? He? Na, így már mindjárt jobban érzem magam. Száááraz. De még mindig ÉÉÉÉHEEESSS vagyok! Nem vagyok türelmetlen, csak add már ide. .....Végre. Kaja. Hogyhogy egyek már normálisan? Most miért baj, ha közben nyelek egy rakás levegőt, tök jó hülye hangja van, vicces. Szerinted nem? Jó, hát majd nem fogok tudni büfizni...nagy ügy. 

Ne vedd már ki örökké a számból a cumis üveget. Mit morogsz, hogy elhajlítom a mindig a cumi végét? Nem azt mondtad, hogy ezt a cumit csak a tápszer tárolására akarod használni, mert vacak? Hehe, magadra vess. Oké, elnézem neked, mert éjszaka van.

Huhh, ez jól esett....tessék itt egy büfi, meg még egy... csak hogy megnyugodj...most örülsz? Még csuklom is. Hogy neked semmi nem jó! Most meg az a baj, hogy csuklom a nagy büfitől? Nem vagy te egy picit elégedetlen?

Jaj, azért jobb most így, hogy elállt a csuklás, ebben igazad van. Oké, betehetsz a babakocsiba, csípem a járgányt. El kéne jól helyezkedni, azért ficergek, na. Akkor tologatsz? Hmmm, isteniiii!!!! Most miért álltál meg? Azért mocorgok és fogatom a fejemet, mert megálltál és nem értem miért. Jaj, hát legyél már egy kicsit találékony. Ne szenvedj már azon, hogy ha forgatom a fejemet, akkor nem találsz bele a számba a cumival. Old meg! Jó, jó, leteszem a fejem. Oké, nem mocorgok, alszom. Tudod, hogy szeretlek anya, nem túráztatlak szándékosan. Csak olyan jó, ahogy ringat a babakocsi, meg hogy te is itt vagy. Hmmm, mindjárt elaszooooom...... csak .... még...... naaaa, ringass még, ne állj meeeeeg, légysziiiiiiiiiiiii........."

Folyt. köv.

Jó kislányhoz méltóan igyekszem folytatni, amit tegnap elkezdtem. Főképp, hogy Tündének legyen mit olvasnia. :D

Tehát hazajöttünk. Kicsit elfogott a szomorúság, ahogy kiléptem a kórház kapuján, mert az jutott eszembe, hogy ide sem jövök többet. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy kész, vége, ennyi volt a pocakos létnek, és már soha többet nem jön vissza. Harmadik gyerkőc köszönöm, már nem kell. Tudom, soha ne, mondd, hogy soha, de én inkább mégis mondanám. A műtét után Asbóth dr. mondta, hogy a következő babával 3 évet várni kell, mondtam neki visszakézből, hogy inkább 103-at.

A pocakom "siratása" többször is előjött bennem az első hetekben, és a mai napig is irigykedéssel nézek minden kismamára. Remélem, nem haragszotok ezért, drága pocakos barátosnéim, de tényleg csuda jó nektek, élvezzétek ki minden percét, mert ez egy csudajó állapot! 

Félreértés ne essék, imádom a lányomat és nagyon jó, hogy itt van már velünk, hiszen erre vártunk. Egyszerűen várandósnak lenni, az valami más. Izgalmas időszak a maga összes nehézségével és kellemetlenségével együtt. Persze az is csodálatos, amikor már itt van a pici, de valljuk be azért nehéz is.  Kedves pocakos ismerőseim, főképp az első babát várók, muszáj elmondanom, hogy a babavárás ideje alatt körülöttetek lebegő rózsaszín felhőket bizony időnként elüldözik némi szürke, időnként fekete felhők. Persze, minden kismama azt mondja magában, hogy ő nem, ő majd kivétel lesz. Ajánlom mindenki figyelmébe a Nicsak ki beszél első részéből azt a jelenetet, mikor Molly olvassa a "nagykönyvben", hogy a kismamák 80%-át utoléri a szülés utáni depresszió, ő karakánul közli, hogy na ő nem, majd a következő jelenetben bőgve ül a kanapén, majd felveszi a síró Mickey-t és a következőt mondja: "Neked valami egzotikus gyerekbetegséged van, én meg eljátszhatnám a főszerepet a Félkegyelműben"! Imádom ezt a jelentet (be akartam linkelni, de nem találtam meg), szerintem a kismamák legalább 80%-a magára ismer benne. :D A Pláne, ha nem olyan tündér jó a baba, mint Kristóf volt, hanem olyan kis hasfájós, nyűgös hercegnő, mint Vivi. Ő most megmutatja nekünk, hogy milyen is egy csecsemő. :D "A bátyám egy nagy nulla volt hozzám képest, megtanuljátok majd hogy ki a főnök!" Szerintem valami ilyesmi járhat a fejében. Karakán nőszemély, előre sajnálom a jövőbeli pasijait, mert ő fogja hordani a nadrágot. A lényeg, hogy az ember lánya képes legyen időnként ironikusan szemlélni saját magát, és néha jót röhögni a kínján. Sokat segít. Meg az is, ha van valaki mellette, aki időnként megfogja a könyökét és felrángatja a földről. :D

Na, de tegyük félre a tréfát. Vivikém sajnos elég hasfájós, és bár a fájdalmak enyhítésére mindent bevetünk, a legősibb módszerektől (pl. kamilla tea) a legújabb, iszonyat drága csodacseppekig, ettől függetlenül volt néhány álmatlan éjszakánk. Főleg az elején szeretett a kicsi lány éjféltől hajnal 6-ig bulizni, ezzel szinte teljesen lenullázva az energiánkat. Eleinte neki nem kellett a babakocsiban tologatás, mint a bátyjának, azóta most már ő is babakocsilakóvá avanzsálódott. De legalább ez megnyugtatja. Általában. Meg rátaláltam a mei tai nevű hordozóra, ami milliószor kényelmesebb a baba és a mama számára is, mint a kenguru, arról nem is beszélve, hogy a baba csípője számára egészségesebb is. És anyának marad 2 szabad keze is. Szóval a mei tai-t is imádja Vivi. Aztán sajnos 1-1 alkalommal ez sem segít. Volt olyan, amikor stafétában ringattuk, itthon Atival, Piliscsabán a nagyikával és a papával, de ő csak üvöltött, mintha ölnék. Általában a ronda büfik és pukik (prózaibban a beszorult levegő) okozza a problémát, mert annyira habzsolháp a drágám, hogy a kaja mellett szerintem mennyiségben kb. ugyanannyi levegőt is nyel. Észveszejtő a hang, amit evés közben kiad magából. Én csak gumikacsának hívom, mert úgy sípol, mint a sípoló gumikacsa. Az apja elnevezte fuldokló szamárnak és rozsdás vasajtónak is. Tényleg nem lehet eldönteni, hogy riasztó vagy vicces, amit időnként művel. Szerencsére az idő haladtával lassan javul a helyzet, időnként már sikerül lassan és nyugodtan enni. 

Túl vagyunk mindenféle szűrésen. A csípő vizsgálaton a bal csípőizületét kicsit lazának találták, így augusztus 13-ig (akkor megyünk kontrollra) terpesz pelusozunk. Az egész család össznépileg utálja. Általában úgy nézett ki az elején a dolog, hogy én rátettem, a következő pelenkázásnál valaki, aki megsajnálta, levette róla. De most már azért mindenki kezdi megszokni, beleértve Vivit is.

A hasi és koponya UH-n szerencsére minden rendben volt, eltekintve attól, hogy Vivi végig üvöltötte, mert nem különösebben díjjazta, hogy a doki trendire zselézte a haját. :D

Lassan két hónapos és kezd belerázódni a picicsaj a kinti létbe. Ügyes és erős, próbál forgolódni, és kitolni magát, néha csak lesünk. Egyre többet mosolyog, főleg Apa a nagy szerelem, rá teli szájjal tud vigyorogni. Édes kis maszat!!!! Kristóf pedig egyenesen imádja.

Elmaradósdi

Lassan két hónap telik el Vivi megszületése óta, és én igen csak sok mindennel vagyok elmaradva. A blog írás csak a jéghegy csúcsa. El vagyok maradva a háztartással, a levelekre való válaszolgatással és még sorolhatnám. Remélem, ez bocsánatos bűn most tőlem, mert hát két gyerekkel szép az élet, de kicsit sűrű is. Meg ugye átlag napi 4 óra alvással simán el lehet lenni, de ha annyi sincs, no akkor mi van? Hát bizony akkor az ember lánya alszik, amikor csak tud. Pláne, ha egy "kisangyal" után dob neki a gép egy "morcos"-t (Suttogót olvasók előnyben), vagy valami ilyesmit, még Vivire nem csináltam meg a tesztet, de ami késik, nem múlik.

Na, lássuk csak az adósságomat. Ott vannak mondjuk a kórházi napok, már csak hogy időrendben haladjunk. Kellemes csalódásnak indult az előzőhöz képest. Miután túléltem a műtétet, meg az utána való kellemes mellékhatásokat, 6 órával később következett a felkelés frenetikus élménye, melyet Julika nővér igyekezett szebbé tenni (már 2009-ben megállapítottam, hogy egy tündér - Diácska te biztos emlékszel rá, bár az örök és maradandó az a "Storys néni"-Évike :)). Miután közös erővel felelevenítettük emlékeimet, hogyan is kell hasizom nélkül fekvésből felülni, következett a fürdőig való eltotyogás. Újfent áldottam a sok eszemet, hogy alapítványi szobát kértem (1 ágyast szerettem volna, de nem bántam, hogy végül csak 2 ágyas volt, legalább volt valaki, akihez szólhattam, és a szobatársaimra nem panaszkodhatok), amiben ugyebár bent van a fürdő/WC, mert ha ki kellett volna mennem a folyosó akár csak közelebbi végére, hát szerintem még ma is oda tartanék. Felért volna egy északi-sarki expedícióval. Így csak olyan nehéz volt, mintha azt mondták volna, hogy "na akkor az ott a Mount Everest, irány a hegycsúcs". No, sebaj, ezt is abszolváltam. És ha már felkeltem, na, akkor én vissza nem fekszem, míg nem muszáj, úgyis kihozták Vivit, elvagyok én ülve is. Ezt úgy kb. másfél napig csináltam, addigra a sok infúziótól és szlapálástól bennem lévő folyadék következtében a lábam egy jól fejlett mamaelefánt csülkeit mintázta, valamint a hátam kezdett beszakadni, az ágy szélén kényelmetlen pozícióban való üldögélés miatt. Úgyhogy döntöttem, inkább a lefekvés és a felkínlódás. Végülis ismét bejött, hogy napról napra jobb lesz, úgyhogy szerdán reggel (2 nappal a műtét után) már szinte száguldottam a szülőszoba felé Beához (kb. 0,1 km/h sebességgel :D). 

Szóval azt mondtam, hogy kellemes csalódásnak indult a kórházi tartózkodás az előzőhöz mérten. Teljes meglepetés volt számomra, hogy a csecsemősök mosolyognak, kedvesek, segítőkészek ... hát mi a búbánat történt ezekkel??? Pedig felfedeztem jópár ismerős arcot (bár szerencsére vörös barátnőnkkel nem találkoztam). Úgy tűnt a szopizás is egész jól megy Vivinek, szerdára már éreztem, hogy azért van valami ennivalója (némi büfi bizonyította, hogy igazam van meg hallottam is, hogy nagyokat kezd nyelni szopizás közben), jó nem sok, de alakul, és legnagyobb örömömre Vivi nem is tűnt olyan sárgának, mint anno a bátyja. Mit ne mondjak a csecsemősökkel való elégedettségemet szerda este sikerült megváltoztatniuk nagyon gyorsan a drágáknak. Az utolsó este kitalálták, hogy Vivi nagyon sokat fogyott (hát annyit se fogyott, mint Kristófom, az meg nem volt nekik sok, pedig Kristóf még kisebb súllyal született!!!), és ők most lemérnék, hogy mennyi szopizik. Mindezt úgy, hogy kb. 1 órával azelőtt evett és épp úgy beájult, hogy látszott rajta, hogy a háború sem ébresztené fel. Említettem is a vén banyának, de konkrétan tojt rá. Eltelt újabb másfél óra, több sikertelen próbálkozás után, az esélytelenek nyugalmával elindultam a csecsemő osztály felé, hogy nesztek mérjétek meg a gyereket, mielőtt kitalálnák, hogy én nem akarok menni. Tudtam, hogy az eredmény úgyis kb. 0,0 g lesz, mert Vivi a világ összes kincséért sem akart szopizni, csinálhattam bármit, a vetkőztetést meg sztornóznom kellett, mert a lelkemre csomozóták, hogy ne nyúljak a gyerekhez, mert így mérték le a szopi előtti állapotot. A folyosón már szembetalálkoztam a banyával, jött, hogy hol vagyunk már. Mondtam, hogy igyekeztem a beájult lányomat rávenni nekik a szopira, de ahogy számítottam rá, sikertelen voltam. Igazam is lett, 5g volt az eredmény. Húúú, hát ez nem jó, jaaaj, meg izé! Hiába mondtam, hogy korábbi szopinál nagyokat nyelt, meg büfizett.... magasról sz..tak rám. Igazából utólag jutott eszembe, hogy meg kellett volna tőlük kérdeznem, hogy mit várnak egy császáros kismamitól meg a 2,5 napos gyerekétől? Hétfőn reggel született Vivi, akkor behozták 5 percre, a szoptatási tanácsadó lány segített mellre tenni, aztán legközelebb délután 5 felé láttam, mikor már felkelhettem. Akkor meg még kis kómás volt, próbálkoztunk ugyan a szopizással míg nem vitték el, de hát az még szinte semminek mondható. Este 10-kor elvitték, mert első éjjel még a császárosokkal nincsenek együtt a babák (hála az égnek, ennyi pihi kellett), úgyhogy másnap reggel tudtam érdemben mellre tenni először (az ugye kedd reggel), szerda reggelre kezdtem érzeni, hogy valami alakul tej ügyben és szerda estét írtunk, mikor a csecsemősök zaklatni kezdtek. Hát mi a lótüdőre számítottak? 

Lényeg, a lényeg, hogy elkezdődött a "tömjük meg Nyiri Vivit" hadművelet. Először is meg kellett odabent szoptatnom (a továbbra is holt kómás) lányomat. Eredmény NULLA. Közben jöttek megint az okossággal, hogy miért bimbóvédővel szoptatom. Majdnem mondtam a banyócának, hogy vegyen már föl még egy szemüveget és nézze már meg közelről a mellemet, aztán utána ossza az észt. Aztán levetkőztették Vivit, piszkálták, bökdösték, az én lányom szippantott kettőt és szunyált tovább. Na, ekkor jött az isteni szikra a banyánál, hogy akkor majd lefeji a tejet és adagoljuk. Hát egy kínzással felért, ahogy nekiesett az épp bedurranni kezdő melleimnek. Tipikusan azzal módszerrel állt neki fejni, amiről azt mondják, nem szabad. Csoda, hogy maradt ép tejcsatorna meg mirigy a mellemben, meg az is, hogy a banya még él és nem vertem fejbe valami kezembe akadó nehéz tárggyal. Szerencsére túléltem. Amit lefejt, azt belenyomta Vivibe és közölte, hogy 2 óra múlva menjek megint. Egész éjjel. Hol ő, hol a - szerencsére kedvesebb és értelmesebb kolléganője (ő még fejni is normálisabban tudott, nem éreztem úgy, hogy le akarják tépni a mellemet, ja és bocsánatot is kért, ha fájdalmat okozott) tömték a lányomat. Eredmény: én hulla voltam, mert amikor Vivi hagyott volna aludni, akkor ők nem hagytak, Vivit pedig tisztán és szépen vitték el reggel vérvételre és mire visszahozták, addigra tokától bokáig össze volt kenve a visszabukott tejtől. Annyit bukni kb. 1 hónapos koráig nem láttam a lányomat, pedig eszik rendesen. Nesze neked bölcsbagoly! :S Szerencsére aznap délelőtt szabadultunk. Búcsút intettem a Péterfy szülészetének!