Folyt. köv.

Jó kislányhoz méltóan igyekszem folytatni, amit tegnap elkezdtem. Főképp, hogy Tündének legyen mit olvasnia. :D

Tehát hazajöttünk. Kicsit elfogott a szomorúság, ahogy kiléptem a kórház kapuján, mert az jutott eszembe, hogy ide sem jövök többet. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy kész, vége, ennyi volt a pocakos létnek, és már soha többet nem jön vissza. Harmadik gyerkőc köszönöm, már nem kell. Tudom, soha ne, mondd, hogy soha, de én inkább mégis mondanám. A műtét után Asbóth dr. mondta, hogy a következő babával 3 évet várni kell, mondtam neki visszakézből, hogy inkább 103-at.

A pocakom "siratása" többször is előjött bennem az első hetekben, és a mai napig is irigykedéssel nézek minden kismamára. Remélem, nem haragszotok ezért, drága pocakos barátosnéim, de tényleg csuda jó nektek, élvezzétek ki minden percét, mert ez egy csudajó állapot! 

Félreértés ne essék, imádom a lányomat és nagyon jó, hogy itt van már velünk, hiszen erre vártunk. Egyszerűen várandósnak lenni, az valami más. Izgalmas időszak a maga összes nehézségével és kellemetlenségével együtt. Persze az is csodálatos, amikor már itt van a pici, de valljuk be azért nehéz is.  Kedves pocakos ismerőseim, főképp az első babát várók, muszáj elmondanom, hogy a babavárás ideje alatt körülöttetek lebegő rózsaszín felhőket bizony időnként elüldözik némi szürke, időnként fekete felhők. Persze, minden kismama azt mondja magában, hogy ő nem, ő majd kivétel lesz. Ajánlom mindenki figyelmébe a Nicsak ki beszél első részéből azt a jelenetet, mikor Molly olvassa a "nagykönyvben", hogy a kismamák 80%-át utoléri a szülés utáni depresszió, ő karakánul közli, hogy na ő nem, majd a következő jelenetben bőgve ül a kanapén, majd felveszi a síró Mickey-t és a következőt mondja: "Neked valami egzotikus gyerekbetegséged van, én meg eljátszhatnám a főszerepet a Félkegyelműben"! Imádom ezt a jelentet (be akartam linkelni, de nem találtam meg), szerintem a kismamák legalább 80%-a magára ismer benne. :D A Pláne, ha nem olyan tündér jó a baba, mint Kristóf volt, hanem olyan kis hasfájós, nyűgös hercegnő, mint Vivi. Ő most megmutatja nekünk, hogy milyen is egy csecsemő. :D "A bátyám egy nagy nulla volt hozzám képest, megtanuljátok majd hogy ki a főnök!" Szerintem valami ilyesmi járhat a fejében. Karakán nőszemély, előre sajnálom a jövőbeli pasijait, mert ő fogja hordani a nadrágot. A lényeg, hogy az ember lánya képes legyen időnként ironikusan szemlélni saját magát, és néha jót röhögni a kínján. Sokat segít. Meg az is, ha van valaki mellette, aki időnként megfogja a könyökét és felrángatja a földről. :D

Na, de tegyük félre a tréfát. Vivikém sajnos elég hasfájós, és bár a fájdalmak enyhítésére mindent bevetünk, a legősibb módszerektől (pl. kamilla tea) a legújabb, iszonyat drága csodacseppekig, ettől függetlenül volt néhány álmatlan éjszakánk. Főleg az elején szeretett a kicsi lány éjféltől hajnal 6-ig bulizni, ezzel szinte teljesen lenullázva az energiánkat. Eleinte neki nem kellett a babakocsiban tologatás, mint a bátyjának, azóta most már ő is babakocsilakóvá avanzsálódott. De legalább ez megnyugtatja. Általában. Meg rátaláltam a mei tai nevű hordozóra, ami milliószor kényelmesebb a baba és a mama számára is, mint a kenguru, arról nem is beszélve, hogy a baba csípője számára egészségesebb is. És anyának marad 2 szabad keze is. Szóval a mei tai-t is imádja Vivi. Aztán sajnos 1-1 alkalommal ez sem segít. Volt olyan, amikor stafétában ringattuk, itthon Atival, Piliscsabán a nagyikával és a papával, de ő csak üvöltött, mintha ölnék. Általában a ronda büfik és pukik (prózaibban a beszorult levegő) okozza a problémát, mert annyira habzsolháp a drágám, hogy a kaja mellett szerintem mennyiségben kb. ugyanannyi levegőt is nyel. Észveszejtő a hang, amit evés közben kiad magából. Én csak gumikacsának hívom, mert úgy sípol, mint a sípoló gumikacsa. Az apja elnevezte fuldokló szamárnak és rozsdás vasajtónak is. Tényleg nem lehet eldönteni, hogy riasztó vagy vicces, amit időnként művel. Szerencsére az idő haladtával lassan javul a helyzet, időnként már sikerül lassan és nyugodtan enni. 

Túl vagyunk mindenféle szűrésen. A csípő vizsgálaton a bal csípőizületét kicsit lazának találták, így augusztus 13-ig (akkor megyünk kontrollra) terpesz pelusozunk. Az egész család össznépileg utálja. Általában úgy nézett ki az elején a dolog, hogy én rátettem, a következő pelenkázásnál valaki, aki megsajnálta, levette róla. De most már azért mindenki kezdi megszokni, beleértve Vivit is.

A hasi és koponya UH-n szerencsére minden rendben volt, eltekintve attól, hogy Vivi végig üvöltötte, mert nem különösebben díjjazta, hogy a doki trendire zselézte a haját. :D

Lassan két hónapos és kezd belerázódni a picicsaj a kinti létbe. Ügyes és erős, próbál forgolódni, és kitolni magát, néha csak lesünk. Egyre többet mosolyog, főleg Apa a nagy szerelem, rá teli szájjal tud vigyorogni. Édes kis maszat!!!! Kristóf pedig egyenesen imádja.