Besokalltam

Most így másfél hónap után arról kéne írnom, hogy milyen szép és okos az én lányom (ez így is van), és mennyire imádja őt mindenki, a bátyja is (ez is így van), meg hogy mennyire szépen növöget (legutóbb 6140 g-ot mutatott a mérleg és a 3 hónaposan már 62 cm volt) meg ilyesmi, de nem megy. Az az igazság, hogy tele van a hócipőm. Na nem a gyerekekkel, ők a jó pont az életemben. A felnőttekkel, a felnőttek hülye világával van marhára tele a bakancsom.

Unom, hogy 35 éves fejjel magyarázkodnom kell mindenért. Mit mondok, mit teszek, mit adok enni a gyerekemnek, miért viszem oviba, ha itthon vagyok.... miért veszek egyáltalán levegőt. Unom, hogy mások ferde szemmel néznek rám, ha nem követem a társadalmi elvárásokat és nem szoptatom a gyerekemet (mert NEM TUDOM BASSZUS!!!), hogy magyaráznom kelljen, hogy hát igen, tápszert kap és igen, már kóstolgat némi gyümölcsöt is. Miért KELL ezt nekem mindenkinek magyaráznom?????? Miért van mindenki azzal elfoglalva, hogy nincs tejem, ahelyett hogy vállon veregetnének, hogy hülye majom, király vagy, hogy 4 hónapja vért izzadsz azért, hogy valamennyit kisajtolj magadból???

Unom, hogy magyarázkodnom kell, hogy miért viszem oviba a gyerekemet, ha én itthon vagyok a kicsivel. Unom, hogy magyaráznom kell, hogy nem a hátsómat vakarom egész nap itthon (akármennyire is ezt képzelik egyesek). Unom, hogy mindenki elvárja, hogy kurva jófej legyek vele, én legyek a tündibündi Adrika, aztán meg belém rúg. Unom, hogy én mindenkinek segítek, segíteni akarok és a végén én jövök ki szarul a szituból, én leszek a hülye. Unom, hogy nekem meg nem segít senki (tisztelet a csekély kivételnek).  Unom, hogy én kíváncsi vagyok, kivel mi van, tőlem meg nem kérdezné senki, hogy vagyok. Unom, hogy rám bárki megsértődhet, de ha én merek megsértődni, akkor hisztis p..a vagyok. Unom, hogy másnak addig vagyok fontos, amíg érdekei így kívánják. Unom, hogy ha a gyerekről beszélek, akkor 1. unalmas vagyok ("mi a fenéért kell az anyukáknak folyton a gyerekről beszélni" - banyek, mert egész nap ez történik velem), 2. okoskodó anyuka, aki azt hiszi mindent tud (nem, nem tudok mindent, még két gyerek után is rohadt sok új dolgot hallok, ismerek meg), ha a munkámról, akkor felvágós meg karrierista (kacagnom kell én és a karrierizmus), ha a táncról az meg senkit nem érdekel, tehát szintén unalmas. Beszélhetek még a politikáról, de azt meg utálom, mert tuti veszekedés lesz belőle. Akkor miről beszéljek????? És még sorolhatnám!

Összegzek: unom az embereket, azt is mondhatnám, emberundorom van. Kicsit sok minden történt úgy hirtelenjében, ami felgyülemlett bennem és ez lett az eredménye. ELEGEM VAN! 35 év után a tüncibünci Adrika, akinek fát lehetett vágni a hátán, és mindenkivel segítőkész volt, meg kedves, fellázadt és eltűnt. Van helyette egy hisztis, beszólogatós liba, aki konkrétan elég idegtépő figura, de ha így lehet érvényesülni a világban.... mindent a szent cél érdekében. Azt hiszem valami eltört bennem... Talán Majka és Curtis remekművéből tudnék idézni: "Megváltozott a világ, én is megváltoztam. Ennyi!"

Tejeljünk

Megint elhanyagoltam az írást, de ennek egy szuper oka van, mégpedig az, hogy éjszaka ahelyett, hogy írnék, általában alszom. Vivi ugyanis mostanában szépen alszik éjszaka, evés után pedig szépen visszaalszik. Ennek pedig nagyon-nagyon örülök, mert így én is kiegyensúlyozottabb vagyok. Mondtam neki, hogy nekem az is jó, ha legalább másfél órát hagy aludni két evés között, csak annyit aludhassak, mert nem bírom a non-stop kiképzést. ;))))

Eddig nem ejtettem szót az újszülött érkezésével megjelenő, mindenkit érdeklő központi kérdésről, ami úgy szól: "És szopik a baba?". Esetleg lehet elhangzik ez még a "van tejcsi?" és az "anyatejes baba?" verziókban is. Nem tudom, már Kristófnál sem értettem, hogy miért érdekel ez mindenkit. A szomszédot, a pénztárost a közértben, a séta közben az utcán a babát megcsodáló nénikét, a kofát a piacon....mindenkit. Mindegy, ezen már Krisznél túltettem magam. Megoldom egy frappáns: "nem hal éhen", "van mit ennie" és ha nagyon rossz napom van a rövid és tömör "NEM" válasszal.

Azt viszont el kell mondjam, hogy a helyzet jobb, mint Kristóffal volt. Már a kórházban látszott, hogy azért most más lesz. Bizakodtam, hogy hátha....de nem. Végülis nem tudom, mire számítottam, előre várható volt, hogy nem leszek egy tejcsárda. DE elmondhatom, hogy az első 10 napban szinte kizárólag anyatejet kapott Vivi (pár alkalommal kapott egy kicsi tápszert, mikor annyira üvöltött, hogy egyszerűen nem volt már más megoldás, ez főleg éjszaka fordult elő. Azt már akkor érzetem, hogy estére alig van már tejem, főleg abból jött ez le, hogy volt olyan éjszaka, hogy egyáltalán nem aludtunk, és hiába pakoltam mellre Vivit, a helyzet nem javult.

Amikor a hazaérkezésünk napján itt volt a gyerekorvos, ő mondta, hogy kevés amit szopizik Vivi, de még nem gáz, pótoljuk vízzel a folyadékháztartása miatt, de egyenlőre ennyi. 10 napos volt a picicsaj, mikor újra jött, addigra már úgy éreztem, hogy igen, muszáj lesz legalizálni a tápszert éjszakára (előtte a jó előre bespájzoltból kapott). De nem is kellett sokat mondanom a doktornőnek, ő annyi után, hogy megmondtam mennyit hízott eddig (nem érte még el a születési súlyát) és mennyit szív ki (a mérleg szerint) 1-1 szoptatáskor, rögtön közölte, hogy ez kevés, és a gyarapodás is kevés, kell a tápszer, mert már vissza kellett volna szereznie a születési súlyát. Így hát tápszerezni kezdtünk. Ennek ellenére nem adtam fel a harcot és bíztam benne, hogy talán mégis. Mindig szopizással kezdtünk, mértük mennyit evett, az alapján pótoltunk. Csakhogy a kezdeti gyarapodás után egy szinten megmaradt a tej mennyisége. Eleinte több volt a tej, mint a tápszer, aztán húú, de jó, hát nőtt Vivi étvágya, de azért még mindig 50-50%, no jó, hát 60-40%.... és így tovább. Ugyanis napi 150-200 ml-nél nincs több. Itt megálltunk, ennyire vagyok kalibrálva. Tehetek bármit. Most ezt olyan 70 % tápszer és 30% anyatejet jelent kb. 

Az elejétől kezdve bevetettem mindent: gyógynövények, homeopátia, sör, rengeteg folyadék, gyakori mellre tétel, szaporító fejés... hát ennyi lett belőle. Sokszor hittem azt, hogy kész, ennyi volt, de akkor sem adtam fel, és kimásztam a gödörből. 

Mivel amíg anyuéknál voltunk sokszor volt, hogy nem tudtam mennyit szopizott Vivi, így túl sok pótlást adtam neki, ami miatt fél éjjel ordított, így döntöttem, csak fejek és úgy kapja a tejet. Így pontosan tudom, hogy mennyi az annyi. Hiszen a tápszeres babák hajlamosak túlenni magukat, mert esznek, amíg jön az üvegből. Meg az az igazság, hogy szívni sem volt nagyon hajlandó a cicit a kis lelkem. Addig szívta még erősen jött belőle, aztán a melósabb résznél már abba hagyta, úgy kellett piszkálni. Mióta itthon vagyunk reggelente időként megszoptatom, mert akkor több tejcsi van, jobban jön, így ki is szopizza kicsicsajom. 

Boldog vagyok, mert elmondhatom, hogy 2 hónapig már tutira kapott tőlem anyatejet a lányom. Még egy hónapig jó lenne kitartani. Nem fakadok sírva, hogy tápszert kell adnom. A tápszeres babák is felnőnek, és annak is vannak pozitív oldalai. Pl. kiszámíthatóbb, nem kell stresszelnem, hogy evett-e eleget. Én pedig igyekszem a pozitív oldalát szemlélni a dolognak. 

Viszont volt lehetőségem kipróbálni a nyilvános szoptatást az Aquaworldben. Történt ugyanis, hogy anyósomék kitalálták, hogy Kriszt elviszik pancsizni, mi pedig kedvet kaptunk, hogy velük menjünk, lássunk pancsolni a Mackót. Vivi, ahogy várható is volt, éhes lett. Muszáj volt szoptatnom, mert eléggé feszült a mellem és hát ott és akkor fejni nem tudtam. Gondoltam, mit nekem te Kárpátoknak....van itt a játszóházban egy kis elszeparált sarok direkt szoptatáshoz....ja...volt. Oké, hát akkor egy napozóágy meg egy vállra terített törülköző lesz a megoldás. Na, 3x szoptattam nyilvánosan akkor: először, utoljára és soha többé. Kényelmetlen volt, nem tudunk jól elhelyezkedni, a vállamról a törülköző mindig lecsúszott, mert Vivi tekergett mivel folyton pukizott, mellettünk irgalmatlan csinnadrattát vágott le egy szlovák család. Hát így képtelenség szoptatni. Nem lehet a gyerekre figyelni. Ráadásul én nem akarom kidobni a mellemet a világnak, gyűlölöm, ha valaki lesi a melleimet, miközben etetem a gyerekem. Még a nagyanyámtól is idegesít. Nem a meztelenség zavar, mert öltöztem át versenyző koromban étterem kirakatában és hasonló cifra helyeken is. Úgy gondolom, hogy ez rám tartozik és a gyerekemre, ez elég intim dolog számomra. Úgyhogy továbbra is fenntartom a véleményemet, most hogy már ki is próbáltam: NEM. 

Összehasonlítósdi

Csináltam egy kollázst a gyerekek 8 hetes fotóiból. Valaki a szemükön kívül lát hasonlóságot?

Adósság törlesztve

Ezzel még tartoztam. :)) Az utolsó pocak kollázs. 4 nappal később (39+1) megszületett Vivi.

Ati azt mondta, hogy úgy néz ki a pocakom, mint Festéktüsszentő Hapcibenő. És nézzétek! Hát nem igaza volt? :D

Az utókornak

Álljon itt emlékeztetőül ama jeles esemény, hogy Nyiri Vivien Lilla a mai napon: 1 ízben - drága jó anyjával karöltve - elaludt magától a játszószőnyegén illetve 1 esetben a kiságyában és egyszer pedig a babakocsijában, minden ringatás, simogatás, és egyéb segéd alkalmatosság nélkül.

Szemfüles olvasó kérdezhetné, hogy akkor mi a búbánatért vagyok most fent... Hát mert most meg ringatni kell, azé'. ;))) Nem olyan családból származik ő, hogy csak úgy feladná. :D

Túrógombóc

Az életben nem csináltam még túrógombócot, de imádom. Nemrég Nóráéktól kaptam egy tök jó szakácskönyvet, amiben belefutottam ebbe finomságba. Gondoltam megcsináljuk Kristóffal, amúgy is szeret segíteni. És igazam lett. Krisz élvezettel vetette bele magát kevergetés-kavargatásba, közben minden hozzávalót megkóstolt, a vajtól kezdve a natúr túrón át, a zsemlemorzsáig mindent megnyalt. Szerintem ez tök jó módszer azoknak, akiknek a gyereke válogatós, vagy pl. nincs túl nagy barátságban egy-egy ételfajtával (zöldség pl.). Érdemes bevonni őt a főzésbe, ha van rá idő, hogy elpepecseljen és mindent összekenjen. Hátha az evéshez is kedvet kap a kis hamis. :)

Tehát közös erővel bekavartuk a gombócot, majd állni hagytuk és délután neki álltunk gömbölyűvé formázni őket, és kifőzni. A golyó gyártás mondjuk a kis kuktámnál inkább palacsinta gyártás lett, így a kifőtt végeredményre a "ronda, de finom" szlogen nagyon ráillett, meg hát egy gombóc, egy nyalakodás volt főleg, de a gyereket lekötötte (elég nehéz feladat így a nyári szünet 4. hetében már egy olyan gyerekkel, akinek érezhetően hiányzik a gyerektársaság), nagyon élvezte és aztán jóízűen és büszkén falatozta a saját gyártmányú vacsit.

Én pedig, mivel a szoptatással való küzdés közben szokásomhoz híven visszakaptam magamra 1-2 plusz kilócskát, szerencsére nem sokat, de mégis, meg hát egyébként is van miből fogyni, így törni kezdtem a fejem egy egészségesebb változaton.

Hátha valaki kedvet kap a gyerkőccel való túrógombóc gyártáshoz, hát íme a recept normál és Update módon.

• 5 dkg vaj
• 3 tojás, sárgája és fehérje külön
• 0,5 kiló túró (Update verziónál sovány túró)
• 10 dkg búzadara (Update verzió: zabkorpa)
• zsemlemorzsa (Update verzió: Update zsemlemorzsa vagy zabkorpa)
• kevés liszt a gombócok formálásához (elhagyható)
• csipet só és cukor (édesítő)

A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját habosra keverjük a vajjal. A túrót összetörjük krumplinyomóval, majd hozzákeverjük a búzadarát (zabkorpát), a sót, cukrot (édesítőt), és a vajas tojás sárgáját. A tojás fehérjét kemény habbá verjük, majd a habot a túrós masszához keverjük. 1 órát állni hagyjuk. 

Lisztes kézzel (vagy simán vizes kézzel) gombócokat formálunk és forró, enyhén sós vízben kifőzzük őket (kb. 5 perc). Zsemlemorzsát (zabkorpát) pirítunk kevés olajon és a kész gombócokat megforgatjuk benne. 

Porcukros (édesítős) tejföllel tálaljuk.

Fotók