Oldalak

2012. december 30., vasárnap

7 hónap

Hát itt is előkerültem. 2 hónappal vagyok adós.

November 21-én Vivi fél éves lett. 7870 gr és 70 cm volt a védőnő mérése szerint. A féléves szülinap előtt 2 nappal 2, utána 1 nappal pedig 1 fogat sikerült növesztenie hirtelen. Sorrend szerint a jobb felső és bal alsó 1, aztán követte őket a bal felső 1. November 18. mozgalmas nappá avanzsálódott, mert aznap Vivi elkezdett hátról hasra is forogni. Néhány nappal később pedig elkezdett igazán babásan gagyogni. Azóta megy a bababa, dedede, nenene. Annyira édes.


Látható a videón, hogy Kristóffal remekül elvannak. Imádják egymást. Kristóf nagyon szeret Vivivel játsztani. Van hogy közli velem, hogy "Anya, én most inkább játszom Vivivel, tedd ide a szőnyegre". :) Imádom őket!

A 7 hónapos szülinap előtt 2 nappal pedig megérkezett egy újabb fogacska, a 4. első metszőfog (jobb alsó). Ezt azért megelőzte egy jó kis nátha, de ahogy a fog kibújt, a nátha is alább hagyott. Mostanra Vivi már úgy gurul, hogy csak lesünk. Bárhová eljut egy szempillantás alatt. 25-én egy másodperc törtrészének leforgása alatt került be a fenyőfa alá és kezdte el rágni az égősor kábelét. De nagyon szereti a dohányzóasztalról leszedni a terítőt vagy rugdosni a TV állvány üveg ajtaját. Bár ő még nem értékelte a karácsonyt, a csillogó fát (majd jövőre), de az ajándékok tetszettek neki, pláne a csomagoló papír. A tépkedés nagyon bejött neki. 

Elég sok mindent eszik már. Gyümölcsből: alma, barack, banán, avokádó, meggy, sárgadinnye, narancs, mandarin (ez utóbbi kettőt úgy, hogy belemászott a tányérba és kiszolgálta magát). Zöldségből: krumpli, sütőtök (ez utóbbit utálja, pedig a legtöbb gyerek szereti), főzőtök, brokkoli, borsó (paszírozva), cékla, zöldbab (paszírozva), spenót, paradicsom, sóska, gesztenyét is evett már, azt almával, krumplival és hússal bővítve. Ebből következik, hogy eszik már csirkehúst, csirkemájat és halat és tojássárgáját, valamint bevezettük a glutént is. Hát itt tartunk.  Jó ízűen eszik, már az 5 étkezésből 3x kanalasat eszik. Reggel fél 8 felé ébred és eszik kb. 2,4 dl tápszert, 10 óra felé olyan 1-1,2 dl gyümölcs következik tízórai gyanánt, majd alszik egy órát. Ebéd fél 1 - 1 felé főzelék 1,5-2 dl, aztán jön egy 2 órás alvás. 3-fél 4 felé ébred és eszik kb. 1 dl tejpépet, ezzel elvan este fél 7-ig. Akkor jön 2,4 dl tápszer (most már erre az étkezésre éjszakai, laktatóbb tápszert kap) és 7 óra körül aludni megy. Nem is olyan rég volt, hogy 6 óra felé ment már aludni és este 10-11 felé még evett, de egyre kevésbé igényelte ezt az utolsó etetést, sőt volt olyan, hogy ha félálomban vettem ki az ágyból, olyannyira felébredt, hogy nem akart visszaaludni (korábban ez simán működött), úgyhogy 22-én úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, megpróbálom későbbre húzni valahogy a vacsorát és elhagyni a 10 órás kaját. Ezért lett az uzsonna gyümölcs helyett tejpép, ez jobban eltelíti, így jóval tovább bírja evés nélkül. Illetve a tápszer adagokat is ekkor emeltem meg. Izgultam, hogy mi lesz, de rögtön az első próbálkozás szuperül sikerült. Kicsi lányom reggel 8-ig húzta a lőbőrt. Aztán volt, hogy 6-kor kelt, meg 7-kor. Mostanra többé-kevésbé beállt a fél 8-as ébredésre. Szuper! Annyira örülök neki, bár meg is lepett, mert Kristóf már 8,5 hónapos volt, mire idáig eljutottunk.

A 7. hófordulókor itthon mértük csak meg. A mérleg 8300 gr-ot mutatott, a centiméter szerint pedig kicsi lányunk 73 cm hosszú. Már a súlya is az átlag felett van valamivel, de a hossza bőven veri az átlagos 7 hónapos lányokét. Mondjuk Kristóf fél évesen volt 73 centi és már rajta is meg voltak döbbenve, hogy akkora, mint egy átlag 1 éves. :) Hogy ezt a magas alkatot kitől örökölték a gyerekek....? :)

A kúszás még várat magára, de nem aggódom, mert még ráér. Kicsi fiam óta tudom, hogy nem kell rögtön megijedni. Oda kell figyelni, de hagyni kell időt is a gyereknek.



2012. október 23., kedd

Hordozok

Mikor Kristófot vártam, eszembe nem jutott volna, hogy egyszer ezt kimondom. Sőt még akkor sem, mikor Vivit vártam. De az ember változik, és megismer, tanul új dolgokat. Úgyhogy elmondhatom: hordozom Vivit. És csuda jó dolog. Na, ezt is, mint minden mást, ésszel és mértékkel érdemes csinálni. Szóval nálam a babakocsi is opció a közlekedésre. Attól függ, hová és mivel megyünk. BKV-zásra pl. csak a mei tait használom, babakocsit majd csak akkor ha már elég lesz a kis esernyőkocsink is, de az még kb. 1 év.

És hogy hogy jutottam el idáig? Kellett hozzá egy nyűgös, sírós kicsilány. Aki sírt reggel, délben, de legfőképp este. Valamint kellett hozzá egy kenguru, és az a gondolat, hogy lehet, hogy meg kéne mégis csak újra próbálni azt a korábban Kristófnál csúfosan leszerepelt kengurut, hiszen két gyerek mellé kell a két üres kéz időnként. Ebből az lett, hogy Vivi 5-6 hetes korában kipróbáltuk és láss csodát, a lányom nyugodtan szunyókált benne. Ám a kenguru nekem kényelmetlen volt, nehéz volt és merev. És úgy láttam Vivi sem a legideálisabb helyzetben van benne. 

Már korábban hallottam, hogy a kenguru nem tesz jót a babák csípőjének és gerincének, de akkor azt gondoltam, ugyan már, hülyeség, miért lenne jobb bármilyen más hordozó. Aztán Vivi terpeszpelust kapott. Én meg a következő kenguruzós alkalommal belenéztem a tükörbe és megdöbbenve láttam, hogy tényleg nincs olyan terpeszben benne a lányom lába, mint ahogy kéne (minimum úgy, ahogy a terpeszpelus is igazítja), sőt szinte lóg benne. Megkérdeztem barátomat a Google-t is, ő is egyetértett a tézissel, miszerint, kengurut nem igazán kéne. Akkor kezdtem visszakeresni fórumtársnőm ilyen témájú hozzászólásait, majd beálltam a sorba sok más fórumtársunk közé, és rendeltem egy mei tai-t (MT). És szerelem lett első látásra. Kényelmes volt, nekem is, Vivinek is. Könnyű és rugalmas, a megkötése gyorsan megtanulható. Az újszülöttet is bele lehet kötni egy speciális kötési móddal, úgy hogy számára az megfelelő legyen.

Sokszor tett már jó szolgálatot. Egész piciként volt, hogy itthon is rám volt kötve, így ő megnyugodott, én pedig tettem a dolgomat, amennyire lehetett. Főzni nem mertem így, féltem a forró gőztől, víztől, hogy őt meg ne égessem, de a kaját előkészíteni kitűnően lehet még úgy is, hogy közben egy 3,5 éves kuktáskodik. Teregetni és mosógépet bepakolni is lehet. Iszonyat jó combizom erősítés így guggolgatni (hiszen lehajolni nem lehet :)). De sétálni vagy vásárolni is jó így, mert van szabad kezed és ráadásul az aerob edzés is megvan, sőt nehezített pályán, hiszen plusz súly is van rajtad. :)

Mondták, hogy majd jól hozzászokik és sírós marad, meg folyton igényelni fogja, hogy rajtam legyen. Jelentem, nem lett igazuk. Vivi ahogy egy varázsütésre nyugis lett, úgy csökkent le szinte nullára az otthon magamra kötések számra is. Ő, köszöni szépen, nagyon jól el van a járókában is, és felfedezi a világot. Csak ha valami "égszakadás-földindulás" van, akkor használjuk itthon a MT-t. És mielőtt valaki megjegyezné: nem, kézben sincs sokat. :D

Közben megismerkedtem több hordozó eszközzel is. A kendő továbbra sem az én világom. Illetve a rugalmas kendő tetszene, de arról már Vivi súlya miatt lecsúsztunk. A MT-t imádom, ezért rendeltem egy csatos hordozót (SSC) is (ez hasonlít a MT-hoz, de csatokkal rögzíthető), már alig várom, hogy megérkezzen. És most épp kacérkodok egy babaerszénnyel is, ami egy-egy gyors bevásárlásra, kocsiból való kiszállásra nagyon jó eszköz.

Jó dolog ez na! :))





Közben Vivi már 5 hónapos lett. Le is mértük őt gyorsan, a súlya 6950 gr. A hosszát nem tudom :) De biztos nőtt. :) Most már a tízórai csak gyümölcs, azokat szereti. Kóstolgat főzelékeket is, a sütőtök továbbra is a "nemszeretem", a krumpli csúszik, a répa még mindig tabu, de lassan újra megpróbálom.
És a végére némi atrakció, avagy, mire képes, ha nincs rajta terpeszpelus ;)

2012. október 8., hétfő

Egy nem puffogós bejegyzés

Jó, rendben, írok végre egy normális bejegyzést is. Ígérem, nem puffogok...nagyon :)) Azért vicces volt az előző bejegyzés után, ahogy csomóan megdöbbenve kérdezték, hogy úristen mi történt. Ebből is látszik, hogy tőlem ez véletlenül sem megszokott. Pontosan ezért is készült ama iromány. Időnként nekem is muszáj kiengednem a fáradt gőzt.
De evezzünk más vizekre. Vivikém már 4,5 hónapos. A hófordulón 6350 gr-ot mutatott a mérleg és 63 cm hosszúnak mértük. Hivatalos mérésre holnap kerül majd sor. És ha minden jól megy szerdán megkapja a 4 hónapos oltást is, ami némi nátha következtében húzódott el ennyire. Nem voltam túl boldog, mit ne mondjak, hogy náthás lett. Bár néhányan úgy gondolják, hogy mit vagyok úgy fennakadva, ez csak nátha, de az ő kedvükért elárulom a titkot: ez a "csak nátha" egy pár hónapos babánál azért gáz, mert a csecsemők CSAK az orrukon tudnak levegőt venni. Hoppácska! Köszönhetünk eme ténynek jópár nagyon nyűgös éjszakát és nappalt, valamint tekergős-mekergős-nyögvenyelős evést. Na, mind1, talán most már kimászunk a sok trutymóból. Vicces, hogy nem a kicsi kapta el a nagytól, ahogy az normális lenne, hanem a nagy a kicsitől. 
Vivcsikém amúgy 3 hónaposan párszor bemutatta, hogy ő bizony tud hasról hátra forogni, aztán slussz. Rajtam kívül senki sem látta az esetet. Ja, de bocsánat, 3 fordulatnak Margit, a gyógytornászunk is szemtanúja volt, mikor nála voltunk, hogy ő is nézze meg Vivi csípőjét. Ő sajnos semmit nem tud tenni, az egyedüli megoldás a terpeszpelenka rendületlen hordása, mert az izületnek kell megfelelően rögzülni. Egyébként a kicsicsaj elsőosztályú. Viszont a terpeszpelusnak köszönhetően forgás nuku egyelőre. De a lényeg, hogy rendben lesz a csípője. Novemberben kell mennünk újra ortopédiai kontrollra, reméljük akkor már megszabadulunk a kínzóeszköztől.
Két gyerkőcöm egyébként imádja egymást, Kristóf folyton babusgatja, szeretgeti Vivit. Mesél, beszél, magyaráz neki, játszik vele. A nyanyóca pedig istenként néz a bátyjára. Ma a következő jelenet zajlott le:
Kristófom játszik a nappaliban, Vivi mellette a járókában sírni kezd. Krisz odamegy hozzá és mondj: "Miért sírsz Vivike? Mert nem játszom veled? Hát tudod, nekem most építkezni kell, de ha hívsz, azonnal jövök. Na, szia!" 
Egyszerűen imádnivaló a fiam.
Tejem már nincs. De hogy őszinte legyek, már nem is bánom. Boldog vagyok, mert 4 hónapig tudtam a lányomnak anyatejet adni, még ha keveset is. Számomra ez már nagy szó. Őszinte leszek, most már örülök, hogy vége. Én mindent megtettem, de mostanra már nagyon felőrölt az örökös küzdelem, fejés, kínlódás, teák, kapszulák, sör, szénhidrát. Egyedül a két utolsónak lett igazán eredménye.... +5 kiló, hogy a franc essen bele. Ami nem jött fel a terhesség alatt, az most igen. De tulajdonképpen bánja a fene. Ez a 4 hónap megérte. Aztán most majd neki lehet esni, hogy leadjam .... újra. :) Az, hogy tápszert kell adnom Vivinek sosem zavart, a bunkó emberek annál inkább, de erről már írtam. 
Tej tehát nincs, van viszont gyümölcs. Alma, barack, banán, némi krumpli. A sütőtök nem jött be. A többit meg meglátjuk.

2012. szeptember 18., kedd

Besokalltam

Most így másfél hónap után arról kéne írnom, hogy milyen szép és okos az én lányom (ez így is van), és mennyire imádja őt mindenki, a bátyja is (ez is így van), meg hogy mennyire szépen növöget (legutóbb 6140 g-ot mutatott a mérleg és a 3 hónaposan már 62 cm volt) meg ilyesmi, de nem megy. Az az igazság, hogy tele van a hócipőm. Na nem a gyerekekkel, ők a jó pont az életemben. A felnőttekkel, a felnőttek hülye világával van marhára tele a bakancsom.
Unom, hogy 35 éves fejjel magyarázkodnom kell mindenért. Mit mondok, mit teszek, mit adok enni a gyerekemnek, miért viszem oviba, ha itthon vagyok.... miért veszek egyáltalán levegőt. Unom, hogy mások ferde szemmel néznek rám, ha nem követem a társadalmi elvárásokat és nem szoptatom a gyerekemet (mert NEM TUDOM BASSZUS!!!), hogy magyaráznom kelljen, hogy hát igen, tápszert kap és igen, már kóstolgat némi gyümölcsöt is. Miért KELL ezt nekem mindenkinek magyaráznom?????? Miért van mindenki azzal elfoglalva, hogy nincs tejem, ahelyett hogy vállon veregetnének, hogy hülye majom, király vagy, hogy 4 hónapja vért izzadsz azért, hogy valamennyit kisajtolj magadból???
Unom, hogy magyarázkodnom kell, hogy miért viszem oviba a gyerekemet, ha én itthon vagyok a kicsivel. Unom, hogy magyaráznom kell, hogy nem a hátsómat vakarom egész nap itthon (akármennyire is ezt képzelik egyesek). Unom, hogy mindenki elvárja, hogy kurva jófej legyek vele, én legyek a tündibündi Adrika, aztán meg belém rúg. Unom, hogy én mindenkinek segítek, segíteni akarok és a végén én jövök ki szarul a szituból, én leszek a hülye. Unom, hogy nekem meg nem segít senki (tisztelet a csekély kivételnek).  Unom, hogy én kíváncsi vagyok, kivel mi van, tőlem meg nem kérdezné senki, hogy vagyok. Unom, hogy rám bárki megsértődhet, de ha én merek megsértődni, akkor hisztis p..a vagyok. Unom, hogy másnak addig vagyok fontos, amíg érdekei így kívánják. Unom, hogy ha a gyerekről beszélek, akkor 1. unalmas vagyok ("mi a fenéért kell az anyukáknak folyton a gyerekről beszélni" - banyek, mert egész nap ez történik velem), 2. okoskodó anyuka, aki azt hiszi mindent tud (nem, nem tudok mindent, még két gyerek után is rohadt sok új dolgot hallok, ismerek meg), ha a munkámról, akkor felvágós meg karrierista (kacagnom kell én és a karrierizmus), ha a táncról az meg senkit nem érdekel, tehát szintén unalmas. Beszélhetek még a politikáról, de azt meg utálom, mert tuti veszekedés lesz belőle. Akkor miről beszéljek????? És még sorolhatnám!

Összegzek: unom az embereket, azt is mondhatnám, emberundorom van. Kicsit sok minden történt úgy hirtelenjében, ami felgyülemlett bennem és ez lett az eredménye. ELEGEM VAN! 35 év után a tüncibünci Adrika, akinek fát lehetett vágni a hátán, és mindenkivel segítőkész volt, meg kedves, fellázadt és eltűnt. Van helyette egy hisztis, beszólogatós liba, aki konkrétan elég idegtépő figura, de ha így lehet érvényesülni a világban.... mindent a szent cél érdekében. Azt hiszem valami eltört bennem... Talán Majka és Curtis remekművéből tudnék idézni: "Megváltozott a világ, én is megváltoztam. Ennyi!"

2012. augusztus 1., szerda

Tejeljünk

Megint elhanyagoltam az írást, de ennek egy szuper oka van, mégpedig az, hogy éjszaka ahelyett, hogy írnék, általában alszom. Vivi ugyanis mostanában szépen alszik éjszaka, evés után pedig szépen visszaalszik. Ennek pedig nagyon-nagyon örülök, mert így én is kiegyensúlyozottabb vagyok. Mondtam neki, hogy nekem az is jó, ha legalább másfél órát hagy aludni két evés között, csak annyit aludhassak, mert nem bírom a non-stop kiképzést. ;))))

Eddig nem ejtettem szót az újszülött érkezésével megjelenő, mindenkit érdeklő központi kérdésről, ami úgy szól: "És szopik a baba?". Esetleg lehet elhangzik ez még a "van tejcsi?" és az "anyatejes baba?" verziókban is. Nem tudom, már Kristófnál sem értettem, hogy miért érdekel ez mindenkit. A szomszédot, a pénztárost a közértben, a séta közben az utcán a babát megcsodáló nénikét, a kofát a piacon....mindenkit. Mindegy, ezen már Krisznél túltettem magam. Megoldom egy frappáns: "nem hal éhen", "van mit ennie" és ha nagyon rossz napom van a rövid és tömör "NEM" válasszal.
Azt viszont el kell mondjam, hogy a helyzet jobb, mint Kristóffal volt. Már a kórházban látszott, hogy azért most más lesz. Bizakodtam, hogy hátha....de nem. Végülis nem tudom, mire számítottam, előre várható volt, hogy nem leszek egy tejcsárda. DE elmondhatom, hogy az első 10 napban szinte kizárólag anyatejet kapott Vivi (pár alkalommal kapott egy kicsi tápszert, mikor annyira üvöltött, hogy egyszerűen nem volt már más megoldás, ez főleg éjszaka fordult elő. Azt már akkor érzetem, hogy estére alig van már tejem, főleg abból jött ez le, hogy volt olyan éjszaka, hogy egyáltalán nem aludtunk, és hiába pakoltam mellre Vivit, a helyzet nem javult.
Amikor a hazaérkezésünk napján itt volt a gyerekorvos, ő mondta, hogy kevés amit szopizik Vivi, de még nem gáz, pótoljuk vízzel a folyadékháztartása miatt, de egyenlőre ennyi. 10 napos volt a picicsaj, mikor újra jött, addigra már úgy éreztem, hogy igen, muszáj lesz legalizálni a tápszert éjszakára (előtte a jó előre bespájzoltból kapott). De nem is kellett sokat mondanom a doktornőnek, ő annyi után, hogy megmondtam mennyit hízott eddig (nem érte még el a születési súlyát) és mennyit szív ki (a mérleg szerint) 1-1 szoptatáskor, rögtön közölte, hogy ez kevés, és a gyarapodás is kevés, kell a tápszer, mert már vissza kellett volna szereznie a születési súlyát. Így hát tápszerezni kezdtünk. Ennek ellenére nem adtam fel a harcot és bíztam benne, hogy talán mégis. Mindig szopizással kezdtünk, mértük mennyit evett, az alapján pótoltunk. Csakhogy a kezdeti gyarapodás után egy szinten megmaradt a tej mennyisége. Eleinte több volt a tej, mint a tápszer, aztán húú, de jó, hát nőtt Vivi étvágya, de azért még mindig 50-50%, no jó, hát 60-40%.... és így tovább. Ugyanis napi 150-200 ml-nél nincs több. Itt megálltunk, ennyire vagyok kalibrálva. Tehetek bármit. Most ezt olyan 70 % tápszer és 30% anyatejet jelent kb. 
Az elejétől kezdve bevetettem mindent: gyógynövények, homeopátia, sör, rengeteg folyadék, gyakori mellre tétel, szaporító fejés... hát ennyi lett belőle. Sokszor hittem azt, hogy kész, ennyi volt, de akkor sem adtam fel, és kimásztam a gödörből. 
Mivel amíg anyuéknál voltunk sokszor volt, hogy nem tudtam mennyit szopizott Vivi, így túl sok pótlást adtam neki, ami miatt fél éjjel ordított, így döntöttem, csak fejek és úgy kapja a tejet. Így pontosan tudom, hogy mennyi az annyi. Hiszen a tápszeres babák hajlamosak túlenni magukat, mert esznek, amíg jön az üvegből. Meg az az igazság, hogy szívni sem volt nagyon hajlandó a cicit a kis lelkem. Addig szívta még erősen jött belőle, aztán a melósabb résznél már abba hagyta, úgy kellett piszkálni. Mióta itthon vagyunk reggelente időként megszoptatom, mert akkor több tejcsi van, jobban jön, így ki is szopizza kicsicsajom. 
Boldog vagyok, mert elmondhatom, hogy 2 hónapig már tutira kapott tőlem anyatejet a lányom. Még egy hónapig jó lenne kitartani. Nem fakadok sírva, hogy tápszert kell adnom. A tápszeres babák is felnőnek, és annak is vannak pozitív oldalai. Pl. kiszámíthatóbb, nem kell stresszelnem, hogy evett-e eleget. Én pedig igyekszem a pozitív oldalát szemlélni a dolognak. 
Viszont volt lehetőségem kipróbálni a nyilvános szoptatást az Aquaworldben. Történt ugyanis, hogy anyósomék kitalálták, hogy Kriszt elviszik pancsizni, mi pedig kedvet kaptunk, hogy velük menjünk, lássunk pancsolni a Mackót. Vivi, ahogy várható is volt, éhes lett. Muszáj volt szoptatnom, mert eléggé feszült a mellem és hát ott és akkor fejni nem tudtam. Gondoltam, mit nekem te Kárpátoknak....van itt a játszóházban egy kis elszeparált sarok direkt szoptatáshoz....ja...volt. Oké, hát akkor egy napozóágy meg egy vállra terített törülköző lesz a megoldás. Na, 3x szoptattam nyilvánosan akkor: először, utoljára és soha többé. Kényelmetlen volt, nem tudunk jól elhelyezkedni, a vállamról a törülköző mindig lecsúszott, mert Vivi tekergett mivel folyton pukizott, mellettünk irgalmatlan csinnadrattát vágott le egy szlovák család. Hát így képtelenség szoptatni. Nem lehet a gyerekre figyelni. Ráadásul én nem akarom kidobni a mellemet a világnak, gyűlölöm, ha valaki lesi a melleimet, miközben etetem a gyerekem. Még a nagyanyámtól is idegesít. Nem a meztelenség zavar, mert öltöztem át versenyző koromban étterem kirakatában és hasonló cifra helyeken is. Úgy gondolom, hogy ez rám tartozik és a gyerekemre, ez elég intim dolog számomra. Úgyhogy továbbra is fenntartom a véleményemet, most hogy már ki is próbáltam: NEM. 

2012. július 19., csütörtök

Összehasonlítósdi

Csináltam egy kollázst a gyerekek 8 hetes fotóiból. Valaki a szemükön kívül lát hasonlóságot?