Megérkeztem

Create your own announcement

Fotók és helyzetjelentés

Most hogy így hajnali 3/4 2-kor néhány elmebajos idióta azzal, hogy a parklóban felgyújtott egy kocsit (mostanában Káposztásmegyerre rájár a rúd, a tűzoltók szerintem már szitkozódásnak tartják a kerület eme részének emlegetését), kiverte a szememből az álmot, gondoltam gyorsan összefoglalom a hetünket és feldobok néhány képet.

A hétfő tulajdonképpen eseménytelen volt. Kedd volt az igazi kihívás, ami igényelt némi logisztikai szervezkedést. Reggel Apa és Kristóf elvittek engem a Péterfybe, onnan visszajöttek Újpestre a gyerek szakrendelőbe és Apa Kriszt Öcsipapáék kezébe nyomta, hogy vigyék be az ortopédiára kontrollra, Ő pedig az Uzsokiba távozott szintén kontrollra.

Öcsipapáék bizonyultak a leghatékonyabbnak, gyorsan végeztek az ortopédián és mire olyan fél 12 magasságára én is hazaértem, ők már az egyik ovi beiratkozáson is túl voltak, sőt kínai kajával felpakolva érkeztek, majd Kristóf és a papa elmentek kicsit játszóterezni.

Én fél 9-től intéztem a dolgaimat (NST, vérvétel, találkozás az új dokival) a kórházban. Elég sikeresnek mondhatom magam. A doki nagyon szimpatikus, tetszik, ahogy a dolgokhoz áll, és ez megnyugtató. A szülésznőmmel (Beával) való találkozás is leszervezve szombatra, következő hétfőn pedig újra NST meg doki.

Apa szívott a legnagyobbat, majdnem 6 órát töltött az Uzsoki baleseti sebészetén a kontrollra várva. Éljen a magyar egészségügy!!!!

Délután Kristóf a másik két oviba is beíratásra került, úgyhogy az aznapra tervezett összes feladatot kipipálhattam a noteszomban.

Szerdán Krisz a mamáéknál bulizott az unokatesókkal, mi pedig újra a Péterfyben voltunk, most ultrahangon. Vivi továbbra is tartja a +1 hetet méretben a számított átlaghoz viszonyítva. A súlyát 3220g-ra saccolták. És köszöni, jól van, szerencsére.

Délután pedig végre eljutottunk az ügyvédhez is, aki segít kiigazodni a kártérítés igénylésének és a biztosítóval való egyezkedésnek útvesztőjében.

Csütörtökön Krisz újra bölcsibe ment, bár ő inkább már az ovit választotta volna, mondván, ő már nagyfiú, de azért végül kiegyezett a bölcsivel és a megszokott haverokkal, gondozónénikkel. Mi pedig délután, hirtelen felindulásból vettünk egy autót nekem, mivel a másikat eladta Apa (kicsit sokat evett a drága masina). Így Krisz legnagyobb örömére én mentem érte (na ilyen is rég volt, és nem is most lesz megint, mert a kormány és a pocakom között kb. 2 centi volt, úgyhogy be voltam tojva rendesen) az "új" (mármint nekünk új, egyébként 14 éves) autóval.

A péntek újra eseménytelen volt. Ma pedig újfent rohangásztunk ide-oda. Kihasználtuk a jó időt, kint voltunk Piliscsabán délelőtt, hogy Krisz kipróbálhassa az új csúszdát, délután meg ment Magdi mamához, mi pedig este újra a Péterfybe Beához. A szülészeten épp nagyüzem volt, a front meghozott jónéhány babát, úgyhogy Bea is pörgött ezerrel, de azért gyorsan csinált egy NST-t, meg megbeszéltük a következő "randit", ha addig nem akar érkezni Vivi. Jövő szombatban maradtunk (addig Vivi teljes nyugalommal bent maradhat, ráér). Tökre örültem, mert emlékezett rám Bea, és újra rácsodálkoztam, hogy micsoda tüneményes egy nő. Ő az a típus, akinek érdemes ilyen szakmát tanulnia. A legnagyobb őrültekháza közepette is türelmes, nyugodt, mosolygós, segítőkész... hihetetlen. Ahogy sejtettem Vivi egészen addig mocorgott, míg le nem ültem az NST-hez a fotelba. Onnantól bealudt. Aztán meg beindult, de úgy, hogy folyton elmocorgott a vizsgáló fej alól, így nem érzékelte a szívverését a gép, a végén már olyan ungi-bungit levágott, hogy Bea ott ült mellettem és igyekezett visszatenni a helyére az érzékelőt. Szerintem szegény gyerek azt gondolhatta magában, hogy mi a büdös fenéért nem tudnak már békén hagyni. :D

Hát ennyi lett volna nagy vonalakban. Most meg itt ülök és várom, hogy újra elálmosodjak. Köszönet és hála ezeknek a vadbarmoknak. :S De legalább már a füstszagot kiszellőztettem a lakásból.

Ami kimaradhatott volna

Most így 2 héttel a történtek után már könnyebb beszélni (illetve írni) róla, akkor azért elég sokkolóan hatott a családra. Április 22-én ugyanis Apa és Zoli elmentek egy kicsit motorozni, mivel szép volt az idő és már több, mint 1 hónapja nem volt lehetőségük rá. Hát jó ideig nem is lesz. Ugyanis Visegrádon egy kereszteződésben, az amúgy szabályosan 50-55 km/h sebességgel a főúton közlekedő fiúk elé egy "bájos" hölgyike fogta magát és kikanyarodott az egyik mellékutcából egy Opel Astrával. Tette ezt úgy, hogy Ati hiába húzódott le a felezővonalhoz, ennek ellenére sikeresen elütötte. A motorral együtt repült, majd csúszott jó néhány métert. Zoli csak azért nem repült bele az autóba, mert eldobta a gépet, így ő némi horzsolással megúszta, a motorjával ellentétben. Apa is a körülményekhez képest szerencsésen megúszta dolgot, de a jobb oldala tele van zúzódással, lila-sárga-kék foltokkal, a bokája még mindig be van dagadva, fáj a válla. Bandika (mármint a motor) pedig TK.

Némileg sokkolt Zé telefonja, mikor elmondta, hogy mi történt, leginkább akkor lettem rosszul, mikor mondta, hogy a mentő már úton van Atiért. Akkor hiába mondta, hogy egyébként jól van, csak a lába fáj, meg hogy ne szüljek meg, nagyon szépen kér, én úgy éreztem, hogy nem húzom tovább 2 in 1. Persze Kristóf nem értette az egészet, csak azt látta, hogy anya ideges, kiabál, sír, aztán elmegy a Nórával Apához és ő nem jöhet. Szóval az egész történet őt is teljesen megzavarta, azóta sem heverte ki teljesen, időnként totál megzakkan és hisztizni kezd. De lassan javul a helyzet.

A kórházba vezető út alatt azért sikerült lehiggadnom (miután Zével közöltem, hogy felgyújtom a motort - ő pedig azt, hogy felesleges, mert minden kifolyt belőle) és kicsit nyugodtabban szemléltem a helyzetet. Azt azért az Atival történt telefonbeszélgetés után már éreztem, hogy ő (is) k.....a megijedt. A kórházban megnyugtattak, hogy szerencsére úgy tűnik törés nincs, csak zúzódások (abból viszont nem kevés) és szerencsére egyéb baj nincs. De a motoros cucca kampeca (ezeknek köszönhette, hogy nem tört el semmije). 3 napot töltött el a kórházban, aztán még Piliscsabán lábadozott. Lassan, de biztosan javul.

Közben az okozó hölgyike sem könnyítette meg a helyzetet, mert bár a rendőröknek elismerte, hogy ő volt a hülye (konkrétan közölte, hogy ő csak azt látta, hogy elütötte az egyik motorost, a másik meg egyszer csak becsapódott - nem tudom, mit nézett, a cseh kettőt?), utána a baleseti kárbejelentőt már nem akarta aláírni, mert hátha kihozzák, hogy mégsem ő a hibás (ja, persze a déli szél). Oké, tény, hogy a sarkon van 2 tuja (esethleg thuja, igaz Zé? :D), de neki meg volt egy STOP táblája, valamint a kereszteződés másik oldalán van egy tükör is, ja és ha nem látok semmit, akkor nem kamikaze módjára kanyarodok ki, legalábbis nekem nem így tanította az oktatóm anno. Most pedig épp a biztosító szívózik a fiúkkal, úgyhogy ügyvéd után is néztünk gyorsan.

Persze az "okos" emberek ilyenkor sem kímélik az embert, így mivel már kissé unalmas a sok "bölcs" megjegyzés, szeretnék ezúton néhány téveszmét eloszlatni. Alapvetően én nem szeretek motorozni, ezt tudja rólam mindenki, aki ismer, de ezek tények:

1. NEM MINDEN MOTOROS HÜLYE!!!!!!!!!!! Másképpen: tök mindegy, hogy milyen járművel közlekedsz az úton (tank, motor, robogó, roller, traktor, autó stb), ha te szabályos vagy, és téged elütnek NEM te vagy a hibás, csak azért mert létezel, hanem az, aki neked ment.

2. A robogó is motor, ergo azzal is érhet baleset, nem is kicsi, nem csak nagy motorral. Sőt időnként szerencsés is lehet, ha az ember nagy motorral közlekedik és ennek megfelelően fel is van öltözve, mert ahogy esetünkben is, a motoros ruha bizony sokat javított a helyzeten, megvédve Apát a súlyosabb sérülésektől. Egy kis robogó is tud menni 50-el és az is csattanhat hasonlóan egy autóval, ott viszont általában a vezető nem visel más védőfelszerelést, csak egy bukósisakot (tisztelet a kivételnek), így valószínűsíthetően a sérülései is csúnyábbak lehetnek (erre nagyon jó példa volt az Ati melletti kórházi ágyon fekvő fiatal srác esete, aki március 1-e óta több műtéten is átesett egy ilyen balesetnek köszönhetően).

Valamint a +1, egy kérés: közlekedés közben maximálisan figyeljünk egymásra!!! Autós, motoros, gyalogos, biciklis... mindenki. Mindegyik kategóriában vannak hülyék, ez tény! Igen, kedves autósok, köztetek is!!! Gyalogosok, szintén zenész! És sorolhatnám....

És még valami! Motoros barátaink, ti pedig csak ésszel!!!!! És mindig teljes menetfelszerelésben, ha meleg van, ha hideg!!!!! Vigyázzatok magatokra (meg persze másokra)!! Mindenkit várnak otthon!!

Visszaszámlálás

Az ultrahangos mérések szerint ma betöltöttem(tük) a 37. hetet (a számított szerint még csak a 36-ot). Egyre izgibb a helyzet. Még 1 hetet szeretnék 2 in 1 maradni, mert jövő héten még sok elintézni valónk van. Kedden nekem a Péterfybe kell mennem vérvételre, találkozni az új dokimmal, meg a szülésznőmmel, Kristófnak ortopédiára kell mennie meg 2 oviba is beiratkozni, és Apának meg kontrollra kell mennie az Uzsokiba (erről majd később). Szerdán még van egy UH is nekem, délután meg ügyvéd (erről is később). Úgyhogy még a jövő hetet MUSZÁJ kihúznunk!!! Remélem, a lányom is hallgat rám, úgy mint anno a bátyja.

Most kezdett el vizesedni a lábam, de szerencsére nem olyan vészes. Krisszel korábban (úgy a 34. hét végén) kezdődött és durvább is volt. Persze ennek köszönhetően azért a súlyom is megugrott, olyan 6,5-7 kiló plusznál tartok. Ami még mindig elég jónak számít.

Végezetül pedig egy újabb kollázs a növekvő pocakról.

Ha az ember nagyon akar valamit ...

Az akkor valamilyen módon sikerülni is fog. Tényleg mindent lehet, csak akarni kell.

Tavaly nyáron két dolgot szerettem volna nagyon. Az egyik egy kistesó Krisznek. A másik pedig eljutni idén tavasszal egy koncertre. Igen ám, de józan paraszti ésszel rá lehet jönni, hogy a kettő együtt nem megy. Vagy az egyik, vagy a másik. Mondhatnám, kislány, nem lehet minden a tiéd. :D 

Jelentem, de lehet! ;)))) Hála a barátomnak, a Zinternetnek, meg Zita barátnőmnek, aki felhívta a figyelmemet a lehetőségre, ma este, még ha virtuálisan is, de Londonban voltam koncerten. Isten áldja azt, aki kitalálta a világhálót! :))) Igaz viszontagságos volt, mert természetesen a számítógép, majd a hálózat pont akkor hibbant meg, mikor a koncert kezdődött, de kb. 2 számról sikerült lemaradnom, így még azt mondom, egye manó, ennyi belefér. Kőkemény 1083 konvertibilis magyar forintomba (azaz 4,99 USD-be) került a történet, de megérte. Persze nem adom fel azt a 20 éves álmomat, hogy a srácokat egyszer élőben közelről lássam a színpadon, de azt hiszem a jelenlegi helyzetből kihoztam a maximumot.

Úgyhogy: NKOTBSB baby! :)) (leginkább NKOTB)

http://www.youtube.com/watch?v=BMvTQKVCaDU&feature=related

Lassan a célegyenesben

Szép lassan közeledik a vége a bulinak. Vagyis inkább a kezdete úgy igazán.

Tegnap voltam utoljára a dokimnál a rendelőben. Múlt héten a védőnőnél, oda sem kell már mennem többet. Május 8-án megyek be a Péterfybe, találkozom az új dokival, meg lesz vérvétel, miegymás, és ha bent van a szülésznőm (Bea), akkor az első NST-t is megejtjük.

Húú, az a hét igencsak sűrű lesz. Azon a héten lesz beiratkozás az oviba (ha mind a 3 helyet ki akarjuk használni, ahová lehet jelentkezni, akkor mind a 3 oviba külön el kell menni), természetesen 8-án kell Kristófot is vinni az ortopédiára kontrollra, meg természetesen azon a héten kell mennem a házi orvosomhoz is a táppénzes papírért, és persze május 9-re van időpontom UH-ra is. Kell majd némi szervezés, hogy mindent el tudjunk intézni. De valahogy megoldjuk, mert - hogy egykori magyar tanárnőmet idézzem -"úgy még nem soha, hogy nem lett volna sehogysem". :D

Így a vége felé közeledve meg kell állapítanom, hogy tényleg minden terhesség más. Eltekintve a kezdeti nehézségektől ezt valahogy jobban viselem, mint Kristóffal. Szerencsére most megúsztam a kórházi túrákat, a második trimeszter közepe-végétől elég jól bírok mozogni is, időnként pörgök, mint a búgócsiga. Persze most már itt fáj, ott szúr, és különben is adjon valaki levegőt, valamint oltsa el a tüzet a torkomban, mert átmegyek tűzokádó sárkányba, de ettől eltekintve tök jól vagyok. Jó, erre az időszakra már véletlenül sem lehet mondani, hogy áldott állapot, mert ez itt már kérem szépen terhesség a javából. :D Valamint itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy nyilvánosan is búcsút intsek a kiadós alvásnak. Az mégis micsoda? Nekem már jó ideje nem volt benne részem, és most majd nem is lesz egy ideig. Nem baj, edződöm. Bár bízom benne, hogy lánykám hasonlóan jó alvó lesz, mint a bátyja. Én kis naív, mi? ;)

Végezetül némi pocakfotó és hasonlók.

Alakulóban a babasarok

Pocakfotó kollázs

Kristóf birtokba vette a szopifotelt :)

Helyzetjelentés - 34+2

Az elmúlt majdnem 1 hónapban szépen növekedett Vivi és ezzel egyenesen arányosan én is. Március 28-án voltam a 30-32. heti kötelező UH-n. Mindent rendben találtak, Vivi szép nagy baba, akkor kb. 1845 gr volt a becsült súlya (azóta már kb. 2300 gr-nál tarthat). Vivi súlyával együtt persze az enyém is nő. A 34. hét betöltésekor már +4,5-5 kg-nál tarottam. Tudom, ez nem is sok, Ati is közölte, hogy fejezzem be a parázást, egyáltalán nem híztam. Hát oké, legyen így, de én akkor is bálnának érzem magam.

Mozogni már elég nehézkesen tudok, földről felvenni bármit is, hát az a sci-fi kategóriába tartozik. Vivi babasarka már készen van, csak az ágyneműknek kell megszáradniuk. Babaruhák kimosva, szopifotel a helyén tisztán és csillivillin, apasági nyilatkozat megvan. A kórházi csomaghoz már csak olyanok hiányoznak, mint ásványvíz és szőlőcukor, szóval majdnem kész, már csak be kéne pakolni a táskába. Szóval szépen alakulnak a dolgok, de ennek ellenére még sok elintéznivaló van Vivi érkezéséig. Például Kriszt be kell iratni oviba május második hetében (az nálam a 38. hét). Így arra próbálom rávenni lánykámat, hogy csak a betöltött 38. hét után érkezzen. Remélem, hallgat rám.

Be kell valljam, azért kicsit félek. Egyrészt attól, hogy milyen lesz két gyerekkel, hogy fogom tudni szeretni mind a kettőt. Jó, tudom a szeretet nem osztódik, hanem megsokszorozódik, de akkor is olyan furcsa egyenlőre. Annyira imádom Kristófot, és kicsit sajnálom, hogy majd kevesebbet kap belőlem, de bízom benne, hogy meg tudom oldani valahogy.

Másrészt van némi para bennem a szüléssel kapcsolatban. Leginkább attól, hogy megint műtét lesz és katétert kell kapnom. Az volt a legrosszabb élmény, ami megmaradt bennem az előző szülésből. Brrrr!!! Rémes! Na, de fő a pozitív gondolkodás. :D

Készültek fotók a babasarokról, meg ilyesmikről, és persze rólam illetve a pocakomról, csak fel kéne őket tölteni. Talán holnap ezt is sikerül megvalósítani.