Oldalak

2012. december 30., vasárnap

7 hónap

Hát itt is előkerültem. 2 hónappal vagyok adós.

November 21-én Vivi fél éves lett. 7870 gr és 70 cm volt a védőnő mérése szerint. A féléves szülinap előtt 2 nappal 2, utána 1 nappal pedig 1 fogat sikerült növesztenie hirtelen. Sorrend szerint a jobb felső és bal alsó 1, aztán követte őket a bal felső 1. November 18. mozgalmas nappá avanzsálódott, mert aznap Vivi elkezdett hátról hasra is forogni. Néhány nappal később pedig elkezdett igazán babásan gagyogni. Azóta megy a bababa, dedede, nenene. Annyira édes.


Látható a videón, hogy Kristóffal remekül elvannak. Imádják egymást. Kristóf nagyon szeret Vivivel játsztani. Van hogy közli velem, hogy "Anya, én most inkább játszom Vivivel, tedd ide a szőnyegre". :) Imádom őket!

A 7 hónapos szülinap előtt 2 nappal pedig megérkezett egy újabb fogacska, a 4. első metszőfog (jobb alsó). Ezt azért megelőzte egy jó kis nátha, de ahogy a fog kibújt, a nátha is alább hagyott. Mostanra Vivi már úgy gurul, hogy csak lesünk. Bárhová eljut egy szempillantás alatt. 25-én egy másodperc törtrészének leforgása alatt került be a fenyőfa alá és kezdte el rágni az égősor kábelét. De nagyon szereti a dohányzóasztalról leszedni a terítőt vagy rugdosni a TV állvány üveg ajtaját. Bár ő még nem értékelte a karácsonyt, a csillogó fát (majd jövőre), de az ajándékok tetszettek neki, pláne a csomagoló papír. A tépkedés nagyon bejött neki. 

Elég sok mindent eszik már. Gyümölcsből: alma, barack, banán, avokádó, meggy, sárgadinnye, narancs, mandarin (ez utóbbi kettőt úgy, hogy belemászott a tányérba és kiszolgálta magát). Zöldségből: krumpli, sütőtök (ez utóbbit utálja, pedig a legtöbb gyerek szereti), főzőtök, brokkoli, borsó (paszírozva), cékla, zöldbab (paszírozva), spenót, paradicsom, sóska, gesztenyét is evett már, azt almával, krumplival és hússal bővítve. Ebből következik, hogy eszik már csirkehúst, csirkemájat és halat és tojássárgáját, valamint bevezettük a glutént is. Hát itt tartunk.  Jó ízűen eszik, már az 5 étkezésből 3x kanalasat eszik. Reggel fél 8 felé ébred és eszik kb. 2,4 dl tápszert, 10 óra felé olyan 1-1,2 dl gyümölcs következik tízórai gyanánt, majd alszik egy órát. Ebéd fél 1 - 1 felé főzelék 1,5-2 dl, aztán jön egy 2 órás alvás. 3-fél 4 felé ébred és eszik kb. 1 dl tejpépet, ezzel elvan este fél 7-ig. Akkor jön 2,4 dl tápszer (most már erre az étkezésre éjszakai, laktatóbb tápszert kap) és 7 óra körül aludni megy. Nem is olyan rég volt, hogy 6 óra felé ment már aludni és este 10-11 felé még evett, de egyre kevésbé igényelte ezt az utolsó etetést, sőt volt olyan, hogy ha félálomban vettem ki az ágyból, olyannyira felébredt, hogy nem akart visszaaludni (korábban ez simán működött), úgyhogy 22-én úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, megpróbálom későbbre húzni valahogy a vacsorát és elhagyni a 10 órás kaját. Ezért lett az uzsonna gyümölcs helyett tejpép, ez jobban eltelíti, így jóval tovább bírja evés nélkül. Illetve a tápszer adagokat is ekkor emeltem meg. Izgultam, hogy mi lesz, de rögtön az első próbálkozás szuperül sikerült. Kicsi lányom reggel 8-ig húzta a lőbőrt. Aztán volt, hogy 6-kor kelt, meg 7-kor. Mostanra többé-kevésbé beállt a fél 8-as ébredésre. Szuper! Annyira örülök neki, bár meg is lepett, mert Kristóf már 8,5 hónapos volt, mire idáig eljutottunk.

A 7. hófordulókor itthon mértük csak meg. A mérleg 8300 gr-ot mutatott, a centiméter szerint pedig kicsi lányunk 73 cm hosszú. Már a súlya is az átlag felett van valamivel, de a hossza bőven veri az átlagos 7 hónapos lányokét. Mondjuk Kristóf fél évesen volt 73 centi és már rajta is meg voltak döbbenve, hogy akkora, mint egy átlag 1 éves. :) Hogy ezt a magas alkatot kitől örökölték a gyerekek....? :)

A kúszás még várat magára, de nem aggódom, mert még ráér. Kicsi fiam óta tudom, hogy nem kell rögtön megijedni. Oda kell figyelni, de hagyni kell időt is a gyereknek.



Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: , ,

2012. december 24., hétfő

Karácsony


Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

2012. október 23., kedd

Hordozok

Mikor Kristófot vártam, eszembe nem jutott volna, hogy egyszer ezt kimondom. Sőt még akkor sem, mikor Vivit vártam. De az ember változik, és megismer, tanul új dolgokat. Úgyhogy elmondhatom: hordozom Vivit. És csuda jó dolog. Na, ezt is, mint minden mást, ésszel és mértékkel érdemes csinálni. Szóval nálam a babakocsi is opció a közlekedésre. Attól függ, hová és mivel megyünk. BKV-zásra pl. csak a mei tait használom, babakocsit majd csak akkor ha már elég lesz a kis esernyőkocsink is, de az még kb. 1 év.

És hogy hogy jutottam el idáig? Kellett hozzá egy nyűgös, sírós kicsilány. Aki sírt reggel, délben, de legfőképp este. Valamint kellett hozzá egy kenguru, és az a gondolat, hogy lehet, hogy meg kéne mégis csak újra próbálni azt a korábban Kristófnál csúfosan leszerepelt kengurut, hiszen két gyerek mellé kell a két üres kéz időnként. Ebből az lett, hogy Vivi 5-6 hetes korában kipróbáltuk és láss csodát, a lányom nyugodtan szunyókált benne. Ám a kenguru nekem kényelmetlen volt, nehéz volt és merev. És úgy láttam Vivi sem a legideálisabb helyzetben van benne. 

Már korábban hallottam, hogy a kenguru nem tesz jót a babák csípőjének és gerincének, de akkor azt gondoltam, ugyan már, hülyeség, miért lenne jobb bármilyen más hordozó. Aztán Vivi terpeszpelust kapott. Én meg a következő kenguruzós alkalommal belenéztem a tükörbe és megdöbbenve láttam, hogy tényleg nincs olyan terpeszben benne a lányom lába, mint ahogy kéne (minimum úgy, ahogy a terpeszpelus is igazítja), sőt szinte lóg benne. Megkérdeztem barátomat a Google-t is, ő is egyetértett a tézissel, miszerint, kengurut nem igazán kéne. Akkor kezdtem visszakeresni fórumtársnőm ilyen témájú hozzászólásait, majd beálltam a sorba sok más fórumtársunk közé, és rendeltem egy mei tai-t (MT). És szerelem lett első látásra. Kényelmes volt, nekem is, Vivinek is. Könnyű és rugalmas, a megkötése gyorsan megtanulható. Az újszülöttet is bele lehet kötni egy speciális kötési móddal, úgy hogy számára az megfelelő legyen.

Sokszor tett már jó szolgálatot. Egész piciként volt, hogy itthon is rám volt kötve, így ő megnyugodott, én pedig tettem a dolgomat, amennyire lehetett. Főzni nem mertem így, féltem a forró gőztől, víztől, hogy őt meg ne égessem, de a kaját előkészíteni kitűnően lehet még úgy is, hogy közben egy 3,5 éves kuktáskodik. Teregetni és mosógépet bepakolni is lehet. Iszonyat jó combizom erősítés így guggolgatni (hiszen lehajolni nem lehet :)). De sétálni vagy vásárolni is jó így, mert van szabad kezed és ráadásul az aerob edzés is megvan, sőt nehezített pályán, hiszen plusz súly is van rajtad. :)

Mondták, hogy majd jól hozzászokik és sírós marad, meg folyton igényelni fogja, hogy rajtam legyen. Jelentem, nem lett igazuk. Vivi ahogy egy varázsütésre nyugis lett, úgy csökkent le szinte nullára az otthon magamra kötések számra is. Ő, köszöni szépen, nagyon jól el van a járókában is, és felfedezi a világot. Csak ha valami "égszakadás-földindulás" van, akkor használjuk itthon a MT-t. És mielőtt valaki megjegyezné: nem, kézben sincs sokat. :D

Közben megismerkedtem több hordozó eszközzel is. A kendő továbbra sem az én világom. Illetve a rugalmas kendő tetszene, de arról már Vivi súlya miatt lecsúsztunk. A MT-t imádom, ezért rendeltem egy csatos hordozót (SSC) is (ez hasonlít a MT-hoz, de csatokkal rögzíthető), már alig várom, hogy megérkezzen. És most épp kacérkodok egy babaerszénnyel is, ami egy-egy gyors bevásárlásra, kocsiból való kiszállásra nagyon jó eszköz.

Jó dolog ez na! :))





Közben Vivi már 5 hónapos lett. Le is mértük őt gyorsan, a súlya 6950 gr. A hosszát nem tudom :) De biztos nőtt. :) Most már a tízórai csak gyümölcs, azokat szereti. Kóstolgat főzelékeket is, a sütőtök továbbra is a "nemszeretem", a krumpli csúszik, a répa még mindig tabu, de lassan újra megpróbálom.
És a végére némi atrakció, avagy, mire képes, ha nincs rajta terpeszpelus ;)
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: ,

2012. október 8., hétfő

Egy nem puffogós bejegyzés

Jó, rendben, írok végre egy normális bejegyzést is. Ígérem, nem puffogok...nagyon :)) Azért vicces volt az előző bejegyzés után, ahogy csomóan megdöbbenve kérdezték, hogy úristen mi történt. Ebből is látszik, hogy tőlem ez véletlenül sem megszokott. Pontosan ezért is készült ama iromány. Időnként nekem is muszáj kiengednem a fáradt gőzt.
De evezzünk más vizekre. Vivikém már 4,5 hónapos. A hófordulón 6350 gr-ot mutatott a mérleg és 63 cm hosszúnak mértük. Hivatalos mérésre holnap kerül majd sor. És ha minden jól megy szerdán megkapja a 4 hónapos oltást is, ami némi nátha következtében húzódott el ennyire. Nem voltam túl boldog, mit ne mondjak, hogy náthás lett. Bár néhányan úgy gondolják, hogy mit vagyok úgy fennakadva, ez csak nátha, de az ő kedvükért elárulom a titkot: ez a "csak nátha" egy pár hónapos babánál azért gáz, mert a csecsemők CSAK az orrukon tudnak levegőt venni. Hoppácska! Köszönhetünk eme ténynek jópár nagyon nyűgös éjszakát és nappalt, valamint tekergős-mekergős-nyögvenyelős evést. Na, mind1, talán most már kimászunk a sok trutymóból. Vicces, hogy nem a kicsi kapta el a nagytól, ahogy az normális lenne, hanem a nagy a kicsitől. 
Vivcsikém amúgy 3 hónaposan párszor bemutatta, hogy ő bizony tud hasról hátra forogni, aztán slussz. Rajtam kívül senki sem látta az esetet. Ja, de bocsánat, 3 fordulatnak Margit, a gyógytornászunk is szemtanúja volt, mikor nála voltunk, hogy ő is nézze meg Vivi csípőjét. Ő sajnos semmit nem tud tenni, az egyedüli megoldás a terpeszpelenka rendületlen hordása, mert az izületnek kell megfelelően rögzülni. Egyébként a kicsicsaj elsőosztályú. Viszont a terpeszpelusnak köszönhetően forgás nuku egyelőre. De a lényeg, hogy rendben lesz a csípője. Novemberben kell mennünk újra ortopédiai kontrollra, reméljük akkor már megszabadulunk a kínzóeszköztől.
Két gyerkőcöm egyébként imádja egymást, Kristóf folyton babusgatja, szeretgeti Vivit. Mesél, beszél, magyaráz neki, játszik vele. A nyanyóca pedig istenként néz a bátyjára. Ma a következő jelenet zajlott le:
Kristófom játszik a nappaliban, Vivi mellette a járókában sírni kezd. Krisz odamegy hozzá és mondj: "Miért sírsz Vivike? Mert nem játszom veled? Hát tudod, nekem most építkezni kell, de ha hívsz, azonnal jövök. Na, szia!" 
Egyszerűen imádnivaló a fiam.
Tejem már nincs. De hogy őszinte legyek, már nem is bánom. Boldog vagyok, mert 4 hónapig tudtam a lányomnak anyatejet adni, még ha keveset is. Számomra ez már nagy szó. Őszinte leszek, most már örülök, hogy vége. Én mindent megtettem, de mostanra már nagyon felőrölt az örökös küzdelem, fejés, kínlódás, teák, kapszulák, sör, szénhidrát. Egyedül a két utolsónak lett igazán eredménye.... +5 kiló, hogy a franc essen bele. Ami nem jött fel a terhesség alatt, az most igen. De tulajdonképpen bánja a fene. Ez a 4 hónap megérte. Aztán most majd neki lehet esni, hogy leadjam .... újra. :) Az, hogy tápszert kell adnom Vivinek sosem zavart, a bunkó emberek annál inkább, de erről már írtam. 
Tej tehát nincs, van viszont gyümölcs. Alma, barack, banán, némi krumpli. A sütőtök nem jött be. A többit meg meglátjuk.

Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: , ,

2012. szeptember 18., kedd

Besokalltam

Most így másfél hónap után arról kéne írnom, hogy milyen szép és okos az én lányom (ez így is van), és mennyire imádja őt mindenki, a bátyja is (ez is így van), meg hogy mennyire szépen növöget (legutóbb 6140 g-ot mutatott a mérleg és a 3 hónaposan már 62 cm volt) meg ilyesmi, de nem megy. Az az igazság, hogy tele van a hócipőm. Na nem a gyerekekkel, ők a jó pont az életemben. A felnőttekkel, a felnőttek hülye világával van marhára tele a bakancsom.
Unom, hogy 35 éves fejjel magyarázkodnom kell mindenért. Mit mondok, mit teszek, mit adok enni a gyerekemnek, miért viszem oviba, ha itthon vagyok.... miért veszek egyáltalán levegőt. Unom, hogy mások ferde szemmel néznek rám, ha nem követem a társadalmi elvárásokat és nem szoptatom a gyerekemet (mert NEM TUDOM BASSZUS!!!), hogy magyaráznom kelljen, hogy hát igen, tápszert kap és igen, már kóstolgat némi gyümölcsöt is. Miért KELL ezt nekem mindenkinek magyaráznom?????? Miért van mindenki azzal elfoglalva, hogy nincs tejem, ahelyett hogy vállon veregetnének, hogy hülye majom, király vagy, hogy 4 hónapja vért izzadsz azért, hogy valamennyit kisajtolj magadból???
Unom, hogy magyarázkodnom kell, hogy miért viszem oviba a gyerekemet, ha én itthon vagyok a kicsivel. Unom, hogy magyaráznom kell, hogy nem a hátsómat vakarom egész nap itthon (akármennyire is ezt képzelik egyesek). Unom, hogy mindenki elvárja, hogy kurva jófej legyek vele, én legyek a tündibündi Adrika, aztán meg belém rúg. Unom, hogy én mindenkinek segítek, segíteni akarok és a végén én jövök ki szarul a szituból, én leszek a hülye. Unom, hogy nekem meg nem segít senki (tisztelet a csekély kivételnek).  Unom, hogy én kíváncsi vagyok, kivel mi van, tőlem meg nem kérdezné senki, hogy vagyok. Unom, hogy rám bárki megsértődhet, de ha én merek megsértődni, akkor hisztis p..a vagyok. Unom, hogy másnak addig vagyok fontos, amíg érdekei így kívánják. Unom, hogy ha a gyerekről beszélek, akkor 1. unalmas vagyok ("mi a fenéért kell az anyukáknak folyton a gyerekről beszélni" - banyek, mert egész nap ez történik velem), 2. okoskodó anyuka, aki azt hiszi mindent tud (nem, nem tudok mindent, még két gyerek után is rohadt sok új dolgot hallok, ismerek meg), ha a munkámról, akkor felvágós meg karrierista (kacagnom kell én és a karrierizmus), ha a táncról az meg senkit nem érdekel, tehát szintén unalmas. Beszélhetek még a politikáról, de azt meg utálom, mert tuti veszekedés lesz belőle. Akkor miről beszéljek????? És még sorolhatnám!

Összegzek: unom az embereket, azt is mondhatnám, emberundorom van. Kicsit sok minden történt úgy hirtelenjében, ami felgyülemlett bennem és ez lett az eredménye. ELEGEM VAN! 35 év után a tüncibünci Adrika, akinek fát lehetett vágni a hátán, és mindenkivel segítőkész volt, meg kedves, fellázadt és eltűnt. Van helyette egy hisztis, beszólogatós liba, aki konkrétan elég idegtépő figura, de ha így lehet érvényesülni a világban.... mindent a szent cél érdekében. Azt hiszem valami eltört bennem... Talán Majka és Curtis remekművéből tudnék idézni: "Megváltozott a világ, én is megváltoztam. Ennyi!"
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

2012. augusztus 1., szerda

Tejeljünk

Megint elhanyagoltam az írást, de ennek egy szuper oka van, mégpedig az, hogy éjszaka ahelyett, hogy írnék, általában alszom. Vivi ugyanis mostanában szépen alszik éjszaka, evés után pedig szépen visszaalszik. Ennek pedig nagyon-nagyon örülök, mert így én is kiegyensúlyozottabb vagyok. Mondtam neki, hogy nekem az is jó, ha legalább másfél órát hagy aludni két evés között, csak annyit aludhassak, mert nem bírom a non-stop kiképzést. ;))))

Eddig nem ejtettem szót az újszülött érkezésével megjelenő, mindenkit érdeklő központi kérdésről, ami úgy szól: "És szopik a baba?". Esetleg lehet elhangzik ez még a "van tejcsi?" és az "anyatejes baba?" verziókban is. Nem tudom, már Kristófnál sem értettem, hogy miért érdekel ez mindenkit. A szomszédot, a pénztárost a közértben, a séta közben az utcán a babát megcsodáló nénikét, a kofát a piacon....mindenkit. Mindegy, ezen már Krisznél túltettem magam. Megoldom egy frappáns: "nem hal éhen", "van mit ennie" és ha nagyon rossz napom van a rövid és tömör "NEM" válasszal.
Azt viszont el kell mondjam, hogy a helyzet jobb, mint Kristóffal volt. Már a kórházban látszott, hogy azért most más lesz. Bizakodtam, hogy hátha....de nem. Végülis nem tudom, mire számítottam, előre várható volt, hogy nem leszek egy tejcsárda. DE elmondhatom, hogy az első 10 napban szinte kizárólag anyatejet kapott Vivi (pár alkalommal kapott egy kicsi tápszert, mikor annyira üvöltött, hogy egyszerűen nem volt már más megoldás, ez főleg éjszaka fordult elő. Azt már akkor érzetem, hogy estére alig van már tejem, főleg abból jött ez le, hogy volt olyan éjszaka, hogy egyáltalán nem aludtunk, és hiába pakoltam mellre Vivit, a helyzet nem javult.
Amikor a hazaérkezésünk napján itt volt a gyerekorvos, ő mondta, hogy kevés amit szopizik Vivi, de még nem gáz, pótoljuk vízzel a folyadékháztartása miatt, de egyenlőre ennyi. 10 napos volt a picicsaj, mikor újra jött, addigra már úgy éreztem, hogy igen, muszáj lesz legalizálni a tápszert éjszakára (előtte a jó előre bespájzoltból kapott). De nem is kellett sokat mondanom a doktornőnek, ő annyi után, hogy megmondtam mennyit hízott eddig (nem érte még el a születési súlyát) és mennyit szív ki (a mérleg szerint) 1-1 szoptatáskor, rögtön közölte, hogy ez kevés, és a gyarapodás is kevés, kell a tápszer, mert már vissza kellett volna szereznie a születési súlyát. Így hát tápszerezni kezdtünk. Ennek ellenére nem adtam fel a harcot és bíztam benne, hogy talán mégis. Mindig szopizással kezdtünk, mértük mennyit evett, az alapján pótoltunk. Csakhogy a kezdeti gyarapodás után egy szinten megmaradt a tej mennyisége. Eleinte több volt a tej, mint a tápszer, aztán húú, de jó, hát nőtt Vivi étvágya, de azért még mindig 50-50%, no jó, hát 60-40%.... és így tovább. Ugyanis napi 150-200 ml-nél nincs több. Itt megálltunk, ennyire vagyok kalibrálva. Tehetek bármit. Most ezt olyan 70 % tápszer és 30% anyatejet jelent kb. 
Az elejétől kezdve bevetettem mindent: gyógynövények, homeopátia, sör, rengeteg folyadék, gyakori mellre tétel, szaporító fejés... hát ennyi lett belőle. Sokszor hittem azt, hogy kész, ennyi volt, de akkor sem adtam fel, és kimásztam a gödörből. 
Mivel amíg anyuéknál voltunk sokszor volt, hogy nem tudtam mennyit szopizott Vivi, így túl sok pótlást adtam neki, ami miatt fél éjjel ordított, így döntöttem, csak fejek és úgy kapja a tejet. Így pontosan tudom, hogy mennyi az annyi. Hiszen a tápszeres babák hajlamosak túlenni magukat, mert esznek, amíg jön az üvegből. Meg az az igazság, hogy szívni sem volt nagyon hajlandó a cicit a kis lelkem. Addig szívta még erősen jött belőle, aztán a melósabb résznél már abba hagyta, úgy kellett piszkálni. Mióta itthon vagyunk reggelente időként megszoptatom, mert akkor több tejcsi van, jobban jön, így ki is szopizza kicsicsajom. 
Boldog vagyok, mert elmondhatom, hogy 2 hónapig már tutira kapott tőlem anyatejet a lányom. Még egy hónapig jó lenne kitartani. Nem fakadok sírva, hogy tápszert kell adnom. A tápszeres babák is felnőnek, és annak is vannak pozitív oldalai. Pl. kiszámíthatóbb, nem kell stresszelnem, hogy evett-e eleget. Én pedig igyekszem a pozitív oldalát szemlélni a dolognak. 
Viszont volt lehetőségem kipróbálni a nyilvános szoptatást az Aquaworldben. Történt ugyanis, hogy anyósomék kitalálták, hogy Kriszt elviszik pancsizni, mi pedig kedvet kaptunk, hogy velük menjünk, lássunk pancsolni a Mackót. Vivi, ahogy várható is volt, éhes lett. Muszáj volt szoptatnom, mert eléggé feszült a mellem és hát ott és akkor fejni nem tudtam. Gondoltam, mit nekem te Kárpátoknak....van itt a játszóházban egy kis elszeparált sarok direkt szoptatáshoz....ja...volt. Oké, hát akkor egy napozóágy meg egy vállra terített törülköző lesz a megoldás. Na, 3x szoptattam nyilvánosan akkor: először, utoljára és soha többé. Kényelmetlen volt, nem tudunk jól elhelyezkedni, a vállamról a törülköző mindig lecsúszott, mert Vivi tekergett mivel folyton pukizott, mellettünk irgalmatlan csinnadrattát vágott le egy szlovák család. Hát így képtelenség szoptatni. Nem lehet a gyerekre figyelni. Ráadásul én nem akarom kidobni a mellemet a világnak, gyűlölöm, ha valaki lesi a melleimet, miközben etetem a gyerekem. Még a nagyanyámtól is idegesít. Nem a meztelenség zavar, mert öltöztem át versenyző koromban étterem kirakatában és hasonló cifra helyeken is. Úgy gondolom, hogy ez rám tartozik és a gyerekemre, ez elég intim dolog számomra. Úgyhogy továbbra is fenntartom a véleményemet, most hogy már ki is próbáltam: NEM. 
Bejegyezte: dátum: 4 megjegyzés:
Címkék: , ,

2012. július 19., csütörtök

Összehasonlítósdi

Csináltam egy kollázst a gyerekek 8 hetes fotóiból. Valaki a szemükön kívül lát hasonlóságot?


Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

Adósság törlesztve

Ezzel még tartoztam. :)) Az utolsó pocak kollázs. 4 nappal később (39+1) megszületett Vivi.


Ati azt mondta, hogy úgy néz ki a pocakom, mint Festéktüsszentő Hapcibenő. És nézzétek! Hát nem igaza volt? :D


Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

2012. július 18., szerda

Az utókornak

Álljon itt emlékeztetőül ama jeles esemény, hogy Nyiri Vivien Lilla a mai napon: 1 ízben - drága jó anyjával karöltve - elaludt magától a játszószőnyegén illetve 1 esetben a kiságyában és egyszer pedig a babakocsijában, minden ringatás, simogatás, és egyéb segéd alkalmatosság nélkül.

Szemfüles olvasó kérdezhetné, hogy akkor mi a búbánatért vagyok most fent... Hát mert most meg ringatni kell, azé'. ;))) Nem olyan családból származik ő, hogy csak úgy feladná. :D
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

Túrógombóc

Az életben nem csináltam még túrógombócot, de imádom. Nemrég Nóráéktól kaptam egy tök jó szakácskönyvet, amiben belefutottam ebbe finomságba. Gondoltam megcsináljuk Kristóffal, amúgy is szeret segíteni. És igazam lett. Krisz élvezettel vetette bele magát kevergetés-kavargatásba, közben minden hozzávalót megkóstolt, a vajtól kezdve a natúr túrón át, a zsemlemorzsáig mindent megnyalt. Szerintem ez tök jó módszer azoknak, akiknek a gyereke válogatós, vagy pl. nincs túl nagy barátságban egy-egy ételfajtával (zöldség pl.). Érdemes bevonni őt a főzésbe, ha van rá idő, hogy elpepecseljen és mindent összekenjen. Hátha az evéshez is kedvet kap a kis hamis. :)

Tehát közös erővel bekavartuk a gombócot, majd állni hagytuk és délután neki álltunk gömbölyűvé formázni őket, és kifőzni. A golyó gyártás mondjuk a kis kuktámnál inkább palacsinta gyártás lett, így a kifőtt végeredményre a "ronda, de finom" szlogen nagyon ráillett, meg hát egy gombóc, egy nyalakodás volt főleg, de a gyereket lekötötte (elég nehéz feladat így a nyári szünet 4. hetében már egy olyan gyerekkel, akinek érezhetően hiányzik a gyerektársaság), nagyon élvezte és aztán jóízűen és büszkén falatozta a saját gyártmányú vacsit.

Én pedig, mivel a szoptatással való küzdés közben szokásomhoz híven visszakaptam magamra 1-2 plusz kilócskát, szerencsére nem sokat, de mégis, meg hát egyébként is van miből fogyni, így törni kezdtem a fejem egy egészségesebb változaton.

Hátha valaki kedvet kap a gyerkőccel való túrógombóc gyártáshoz, hát íme a recept normál és Update módon.

  • 5 dkg vaj
  • 3 tojás, sárgája és fehérje külön
  • 0,5 kiló túró (Update verziónál sovány túró)
  • 10 dkg búzadara (Update verzió: zabkorpa)
  • zsemlemorzsa (Update verzió: Update zsemlemorzsa vagy zabkorpa)
  • kevés liszt a gombócok formálásához (elhagyható)
  • csipet só és cukor (édesítő)
A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját habosra keverjük a vajjal. A túrót összetörjük krumplinyomóval, majd hozzákeverjük a búzadarát (zabkorpát), a sót, cukrot (édesítőt), és a vajas tojás sárgáját. A tojás fehérjét kemény habbá verjük, majd a habot a túrós masszához keverjük. 1 órát állni hagyjuk. 
Lisztes kézzel (vagy simán vizes kézzel) gombócokat formálunk és forró, enyhén sós vízben kifőzzük őket (kb. 5 perc). Zsemlemorzsát (zabkorpát) pirítunk kevés olajon és a kész gombócokat megforgatjuk benne. 

Porcukros (édesítős) tejföllel tálaljuk.
Bejegyezte: dátum: 2 megjegyzés:

2012. július 17., kedd

Fotók











Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

Nicsak ki beszél? - Avagy éjszakai műszak gyerekszemmel

"Na jól van, most már aludtam, nem szólhatnak egy  szót sem, ráadásul a pelenkám is kezd eléggé hideg lenni. Áruld el, most mit morogsz? Aludtam. Mi az, hogy csak 1 órát? Tényleg, az csak ennyi volt? És ott a babakocsiban? Ja, hogy szerinted akkor én ott csak addig aludtam, amíg tologattál? Na, mondjuk ez tényleg így van, de hát annyira jó, mikor mozog az az izé, tök jól elszédülök tőle. Ilyen lehet, mikor füvezik az ember. Csak tudnám, mi az a füvezés.
Most már megint hová viszel? Ja, hogy ki a nagyszobába. Aha, irány a babakocsi. Ez jóóóóóóóó!!! .......... VÁRJ! Mégsem! A gatyám még mindig hideg! És tudod, mit? Éhes is vagyok. Mi az, hogy csak 1 óra múlva kellene? Szerinted. Tanulj már meg számolni, már eltelt 4 óra! Ja, hogy mostanában már aludtam 5-6 órát is. Az akkor volt, ez meg most van. Így jártál.....Most hová tűnt már megint ez a nő??? Nem baj, sírni kezdek, abból baj nem lehet. Arra tuti előkerül. Ja, hogy a kaját melegíted? Nem lehetne gyorsabban? Közben előkerült a szúrós arcú is. Hmm, hát ez sokáig volt itt. Pedig neki szeretek mosolyogni. Mindegy, legalább a pisis pelust kivitte. Most miért ne mosolyogjak neki? És neked miért kéne, hogy vigyorogjak? He? Na, így már mindjárt jobban érzem magam. Száááraz. De még mindig ÉÉÉÉHEEESSS vagyok! Nem vagyok türelmetlen, csak add már ide. .....Végre. Kaja. Hogyhogy egyek már normálisan? Most miért baj, ha közben nyelek egy rakás levegőt, tök jó hülye hangja van, vicces. Szerinted nem? Jó, hát majd nem fogok tudni büfizni...nagy ügy. 
Ne vedd már ki örökké a számból a cumis üveget. Mit morogsz, hogy elhajlítom a mindig a cumi végét? Nem azt mondtad, hogy ezt a cumit csak a tápszer tárolására akarod használni, mert vacak? Hehe, magadra vess. Oké, elnézem neked, mert éjszaka van.
Huhh, ez jól esett....tessék itt egy büfi, meg még egy... csak hogy megnyugodj...most örülsz? Még csuklom is. Hogy neked semmi nem jó! Most meg az a baj, hogy csuklom a nagy büfitől? Nem vagy te egy picit elégedetlen?
Jaj, azért jobb most így, hogy elállt a csuklás, ebben igazad van. Oké, betehetsz a babakocsiba, csípem a járgányt. El kéne jól helyezkedni, azért ficergek, na. Akkor tologatsz? Hmmm, isteniiii!!!! Most miért álltál meg? Azért mocorgok és fogatom a fejemet, mert megálltál és nem értem miért. Jaj, hát legyél már egy kicsit találékony. Ne szenvedj már azon, hogy ha forgatom a fejemet, akkor nem találsz bele a számba a cumival. Old meg! Jó, jó, leteszem a fejem. Oké, nem mocorgok, alszom. Tudod, hogy szeretlek anya, nem túráztatlak szándékosan. Csak olyan jó, ahogy ringat a babakocsi, meg hogy te is itt vagy. Hmmm, mindjárt elaszooooom...... csak .... még...... naaaa, ringass még, ne állj meeeeeg, légysziiiiiiiiiiiii........."
Bejegyezte: dátum: 3 megjegyzés:

2012. július 16., hétfő

Folyt. köv.

Jó kislányhoz méltóan igyekszem folytatni, amit tegnap elkezdtem. Főképp, hogy Tündének legyen mit olvasnia. :D

Tehát hazajöttünk. Kicsit elfogott a szomorúság, ahogy kiléptem a kórház kapuján, mert az jutott eszembe, hogy ide sem jövök többet. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy kész, vége, ennyi volt a pocakos létnek, és már soha többet nem jön vissza. Harmadik gyerkőc köszönöm, már nem kell. Tudom, soha ne, mondd, hogy soha, de én inkább mégis mondanám. A műtét után Asbóth dr. mondta, hogy a következő babával 3 évet várni kell, mondtam neki visszakézből, hogy inkább 103-at.

A pocakom "siratása" többször is előjött bennem az első hetekben, és a mai napig is irigykedéssel nézek minden kismamára. Remélem, nem haragszotok ezért, drága pocakos barátosnéim, de tényleg csuda jó nektek, élvezzétek ki minden percét, mert ez egy csudajó állapot! 

Félreértés ne essék, imádom a lányomat és nagyon jó, hogy itt van már velünk, hiszen erre vártunk. Egyszerűen várandósnak lenni, az valami más. Izgalmas időszak a maga összes nehézségével és kellemetlenségével együtt. Persze az is csodálatos, amikor már itt van a pici, de valljuk be azért nehéz is.  Kedves pocakos ismerőseim, főképp az első babát várók, muszáj elmondanom, hogy a babavárás ideje alatt körülöttetek lebegő rózsaszín felhőket bizony időnként elüldözik némi szürke, időnként fekete felhők. Persze, minden kismama azt mondja magában, hogy ő nem, ő majd kivétel lesz. Ajánlom mindenki figyelmébe a Nicsak ki beszél első részéből azt a jelenetet, mikor Molly olvassa a "nagykönyvben", hogy a kismamák 80%-át utoléri a szülés utáni depresszió, ő karakánul közli, hogy na ő nem, majd a következő jelenetben bőgve ül a kanapén, majd felveszi a síró Mickey-t és a következőt mondja: "Neked valami egzotikus gyerekbetegséged van, én meg eljátszhatnám a főszerepet a Félkegyelműben"! Imádom ezt a jelentet (be akartam linkelni, de nem találtam meg), szerintem a kismamák legalább 80%-a magára ismer benne. :D A Pláne, ha nem olyan tündér jó a baba, mint Kristóf volt, hanem olyan kis hasfájós, nyűgös hercegnő, mint Vivi. Ő most megmutatja nekünk, hogy milyen is egy csecsemő. :D "A bátyám egy nagy nulla volt hozzám képest, megtanuljátok majd hogy ki a főnök!" Szerintem valami ilyesmi járhat a fejében. Karakán nőszemély, előre sajnálom a jövőbeli pasijait, mert ő fogja hordani a nadrágot. A lényeg, hogy az ember lánya képes legyen időnként ironikusan szemlélni saját magát, és néha jót röhögni a kínján. Sokat segít. Meg az is, ha van valaki mellette, aki időnként megfogja a könyökét és felrángatja a földről. :D

Na, de tegyük félre a tréfát. Vivikém sajnos elég hasfájós, és bár a fájdalmak enyhítésére mindent bevetünk, a legősibb módszerektől (pl. kamilla tea) a legújabb, iszonyat drága csodacseppekig, ettől függetlenül volt néhány álmatlan éjszakánk. Főleg az elején szeretett a kicsi lány éjféltől hajnal 6-ig bulizni, ezzel szinte teljesen lenullázva az energiánkat. Eleinte neki nem kellett a babakocsiban tologatás, mint a bátyjának, azóta most már ő is babakocsilakóvá avanzsálódott. De legalább ez megnyugtatja. Általában. Meg rátaláltam a mei tai nevű hordozóra, ami milliószor kényelmesebb a baba és a mama számára is, mint a kenguru, arról nem is beszélve, hogy a baba csípője számára egészségesebb is. És anyának marad 2 szabad keze is. Szóval a mei tai-t is imádja Vivi. Aztán sajnos 1-1 alkalommal ez sem segít. Volt olyan, amikor stafétában ringattuk, itthon Atival, Piliscsabán a nagyikával és a papával, de ő csak üvöltött, mintha ölnék. Általában a ronda büfik és pukik (prózaibban a beszorult levegő) okozza a problémát, mert annyira habzsolháp a drágám, hogy a kaja mellett szerintem mennyiségben kb. ugyanannyi levegőt is nyel. Észveszejtő a hang, amit evés közben kiad magából. Én csak gumikacsának hívom, mert úgy sípol, mint a sípoló gumikacsa. Az apja elnevezte fuldokló szamárnak és rozsdás vasajtónak is. Tényleg nem lehet eldönteni, hogy riasztó vagy vicces, amit időnként művel. Szerencsére az idő haladtával lassan javul a helyzet, időnként már sikerül lassan és nyugodtan enni. 

Túl vagyunk mindenféle szűrésen. A csípő vizsgálaton a bal csípőizületét kicsit lazának találták, így augusztus 13-ig (akkor megyünk kontrollra) terpesz pelusozunk. Az egész család össznépileg utálja. Általában úgy nézett ki az elején a dolog, hogy én rátettem, a következő pelenkázásnál valaki, aki megsajnálta, levette róla. De most már azért mindenki kezdi megszokni, beleértve Vivit is.
A hasi és koponya UH-n szerencsére minden rendben volt, eltekintve attól, hogy Vivi végig üvöltötte, mert nem különösebben díjjazta, hogy a doki trendire zselézte a haját. :D

Lassan két hónapos és kezd belerázódni a picicsaj a kinti létbe. Ügyes és erős, próbál forgolódni, és kitolni magát, néha csak lesünk. Egyre többet mosolyog, főleg Apa a nagy szerelem, rá teli szájjal tud vigyorogni. Édes kis maszat!!!! Kristóf pedig egyenesen imádja.
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék: ,

Elmaradósdi

Lassan két hónap telik el Vivi megszületése óta, és én igen csak sok mindennel vagyok elmaradva. A blog írás csak a jéghegy csúcsa. El vagyok maradva a háztartással, a levelekre való válaszolgatással és még sorolhatnám. Remélem, ez bocsánatos bűn most tőlem, mert hát két gyerekkel szép az élet, de kicsit sűrű is. Meg ugye átlag napi 4 óra alvással simán el lehet lenni, de ha annyi sincs, no akkor mi van? Hát bizony akkor az ember lánya alszik, amikor csak tud. Pláne, ha egy "kisangyal" után dob neki a gép egy "morcos"-t (Suttogót olvasók előnyben), vagy valami ilyesmit, még Vivire nem csináltam meg a tesztet, de ami késik, nem múlik.

Na, lássuk csak az adósságomat. Ott vannak mondjuk a kórházi napok, már csak hogy időrendben haladjunk. Kellemes csalódásnak indult az előzőhöz képest. Miután túléltem a műtétet, meg az utána való kellemes mellékhatásokat, 6 órával később következett a felkelés frenetikus élménye, melyet Julika nővér igyekezett szebbé tenni (már 2009-ben megállapítottam, hogy egy tündér - Diácska te biztos emlékszel rá, bár az örök és maradandó az a "Storys néni"-Évike :)). Miután közös erővel felelevenítettük emlékeimet, hogyan is kell hasizom nélkül fekvésből felülni, következett a fürdőig való eltotyogás. Újfent áldottam a sok eszemet, hogy alapítványi szobát kértem (1 ágyast szerettem volna, de nem bántam, hogy végül csak 2 ágyas volt, legalább volt valaki, akihez szólhattam, és a szobatársaimra nem panaszkodhatok), amiben ugyebár bent van a fürdő/WC, mert ha ki kellett volna mennem a folyosó akár csak közelebbi végére, hát szerintem még ma is oda tartanék. Felért volna egy északi-sarki expedícióval. Így csak olyan nehéz volt, mintha azt mondták volna, hogy "na akkor az ott a Mount Everest, irány a hegycsúcs". No, sebaj, ezt is abszolváltam. És ha már felkeltem, na, akkor én vissza nem fekszem, míg nem muszáj, úgyis kihozták Vivit, elvagyok én ülve is. Ezt úgy kb. másfél napig csináltam, addigra a sok infúziótól és szlapálástól bennem lévő folyadék következtében a lábam egy jól fejlett mamaelefánt csülkeit mintázta, valamint a hátam kezdett beszakadni, az ágy szélén kényelmetlen pozícióban való üldögélés miatt. Úgyhogy döntöttem, inkább a lefekvés és a felkínlódás. Végülis ismét bejött, hogy napról napra jobb lesz, úgyhogy szerdán reggel (2 nappal a műtét után) már szinte száguldottam a szülőszoba felé Beához (kb. 0,1 km/h sebességgel :D). 

Szóval azt mondtam, hogy kellemes csalódásnak indult a kórházi tartózkodás az előzőhöz mérten. Teljes meglepetés volt számomra, hogy a csecsemősök mosolyognak, kedvesek, segítőkészek ... hát mi a búbánat történt ezekkel??? Pedig felfedeztem jópár ismerős arcot (bár szerencsére vörös barátnőnkkel nem találkoztam). Úgy tűnt a szopizás is egész jól megy Vivinek, szerdára már éreztem, hogy azért van valami ennivalója (némi büfi bizonyította, hogy igazam van meg hallottam is, hogy nagyokat kezd nyelni szopizás közben), jó nem sok, de alakul, és legnagyobb örömömre Vivi nem is tűnt olyan sárgának, mint anno a bátyja. Mit ne mondjak a csecsemősökkel való elégedettségemet szerda este sikerült megváltoztatniuk nagyon gyorsan a drágáknak. Az utolsó este kitalálták, hogy Vivi nagyon sokat fogyott (hát annyit se fogyott, mint Kristófom, az meg nem volt nekik sok, pedig Kristóf még kisebb súllyal született!!!), és ők most lemérnék, hogy mennyi szopizik. Mindezt úgy, hogy kb. 1 órával azelőtt evett és épp úgy beájult, hogy látszott rajta, hogy a háború sem ébresztené fel. Említettem is a vén banyának, de konkrétan tojt rá. Eltelt újabb másfél óra, több sikertelen próbálkozás után, az esélytelenek nyugalmával elindultam a csecsemő osztály felé, hogy nesztek mérjétek meg a gyereket, mielőtt kitalálnák, hogy én nem akarok menni. Tudtam, hogy az eredmény úgyis kb. 0,0 g lesz, mert Vivi a világ összes kincséért sem akart szopizni, csinálhattam bármit, a vetkőztetést meg sztornóznom kellett, mert a lelkemre csomozóták, hogy ne nyúljak a gyerekhez, mert így mérték le a szopi előtti állapotot. A folyosón már szembetalálkoztam a banyával, jött, hogy hol vagyunk már. Mondtam, hogy igyekeztem a beájult lányomat rávenni nekik a szopira, de ahogy számítottam rá, sikertelen voltam. Igazam is lett, 5g volt az eredmény. Húúú, hát ez nem jó, jaaaj, meg izé! Hiába mondtam, hogy korábbi szopinál nagyokat nyelt, meg büfizett.... magasról sz..tak rám. Igazából utólag jutott eszembe, hogy meg kellett volna tőlük kérdeznem, hogy mit várnak egy császáros kismamitól meg a 2,5 napos gyerekétől? Hétfőn reggel született Vivi, akkor behozták 5 percre, a szoptatási tanácsadó lány segített mellre tenni, aztán legközelebb délután 5 felé láttam, mikor már felkelhettem. Akkor meg még kis kómás volt, próbálkoztunk ugyan a szopizással míg nem vitték el, de hát az még szinte semminek mondható. Este 10-kor elvitték, mert első éjjel még a császárosokkal nincsenek együtt a babák (hála az égnek, ennyi pihi kellett), úgyhogy másnap reggel tudtam érdemben mellre tenni először (az ugye kedd reggel), szerda reggelre kezdtem érzeni, hogy valami alakul tej ügyben és szerda estét írtunk, mikor a csecsemősök zaklatni kezdtek. Hát mi a lótüdőre számítottak? 

Lényeg, a lényeg, hogy elkezdődött a "tömjük meg Nyiri Vivit" hadművelet. Először is meg kellett odabent szoptatnom (a továbbra is holt kómás) lányomat. Eredmény NULLA. Közben jöttek megint az okossággal, hogy miért bimbóvédővel szoptatom. Majdnem mondtam a banyócának, hogy vegyen már föl még egy szemüveget és nézze már meg közelről a mellemet, aztán utána ossza az észt. Aztán levetkőztették Vivit, piszkálták, bökdösték, az én lányom szippantott kettőt és szunyált tovább. Na, ekkor jött az isteni szikra a banyánál, hogy akkor majd lefeji a tejet és adagoljuk. Hát egy kínzással felért, ahogy nekiesett az épp bedurranni kezdő melleimnek. Tipikusan azzal módszerrel állt neki fejni, amiről azt mondják, nem szabad. Csoda, hogy maradt ép tejcsatorna meg mirigy a mellemben, meg az is, hogy a banya még él és nem vertem fejbe valami kezembe akadó nehéz tárggyal. Szerencsére túléltem. Amit lefejt, azt belenyomta Vivibe és közölte, hogy 2 óra múlva menjek megint. Egész éjjel. Hol ő, hol a - szerencsére kedvesebb és értelmesebb kolléganője (ő még fejni is normálisabban tudott, nem éreztem úgy, hogy le akarják tépni a mellemet, ja és bocsánatot is kért, ha fájdalmat okozott) tömték a lányomat. Eredmény: én hulla voltam, mert amikor Vivi hagyott volna aludni, akkor ők nem hagytak, Vivit pedig tisztán és szépen vitték el reggel vérvételre és mire visszahozták, addigra tokától bokáig össze volt kenve a visszabukott tejtől. Annyit bukni kb. 1 hónapos koráig nem láttam a lányomat, pedig eszik rendesen. Nesze neked bölcsbagoly! :S Szerencsére aznap délelőtt szabadultunk. Búcsút intettem a Péterfy szülészetének! 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék:

2012. június 9., szombat

Így történt...

Mivel nálunk semmi nem mehet egyszerűen és zökkenőmentesen, így Vivi érkezése sem volt zűr és zavar mentes. Ott hagytam abba, hogy 12-én megvolt az első NST. Hétfőn újabb NST-re kellett mennem, meg találkoznom kellett a dokimmal. Ezt könnyedén le is tudtuk, minden rendben volt, a következő programpont 19-ére, szombatra volt időzetve, a következő NST ismét Beával (Molnárné Sajóvölgyi Bea, a szülésznőm). Délelőttre beszéltük meg a találkozót, így péntek este Krisz a mamáéknál aludt. Mama pedig szombat reggel kétségbeesve hívott, hogy Krisz baromi rosszul van, egész éjjel hányt, semmi nem marad meg benne. Istenkirály!!! Apa gyorsan összekapta magát és elrohant Kriszért, majd a mamával együtt elvágtattak az ügyeletre. Én maradtam, mivel nem tudtuk, hogy mi ez és hát ha vírus, arra a 39. hétben már semmi szükségem, Vivinek meg pláne. 

Kriszt az ügyeletes doki átküldte a Madarászba, ahol természetesen bent is fogták, mivel vírusról volt szó, plusz szegény gyerek a kiszáradás szélén állt. Én meg anyuékkal mentem a Péterfybe NST-re. Meg sem lepődtem igazán, hogy közben szép szabályosan jöttek a keményedések. Hát ennyi idegeskedés mellett csoda? Bea kérdezte is, hogy fájnak-e. Mondtam, hogy nem, de érzem őket, azt nem gondoltam volna, hogy ilyen erősek, mint amit a gép mutatott. Bea nyugtatott, hogy nem megyek én még aznap szülni, majd ha Krisz rendben lesz és haza jön a kórházból. Hát félig igaza volt.

Gyors hazarohanás, Kristófnak cucc összepakol, kórházba elvisz. Nekem közben minden bajom volt, hogy nem lehetek vele, nem láthatom. Mellette egyre inkább azt éreztem, hogy lehet, hogy nem is lenne baj, ha Vivi most érkezne meg, mert így Krisznél csökkenteni lehetne az anya nélkül töltött napok számát és még meg is tudnánk magyarázni a kis 3 évesnek, hogy anya miért nincs vele a kórházban.

Hogy meneküljek a vírus elől, így Piliscsabára mentem, Apa és Magdi mama pedig folyamatosan informáltak  telefonon. Aznap éjszaka fájdogált a hasam, de olyan volt, mintha felfújódtam volna és aztán gyorsan el is múlt, úgyhogy nem tulajdonítottam a dolognak nagy jelentőséget. Másnap délelőtt az Aldiba mentünk vásárolni, akkor már éreztem, hogy valami mintha történne, mondtam is Apuéknak, hogy lehet, hogy este megyünk a kórházba. Otthon aztán lefeküdtem pihenni, de úgy éreztem, mintha ha szabályos időközönként fájna, úgyhogy előkaptam az órát és figyeltem. 6-8 perces fájások voltak, de nagyon kis enyhék, végül el is múltak.

Ebéd után aztán újra fájdogálni kezdett a hasam, de egy meleg zuhany után újra nyugi lett. És ez így ment egészen este fél 6ig, mikor vacsora közben egyre erősebb fájások jöttek. Így hát riadót fújtam, bár jeleztem, hogy nyugi van, még zuhanyzok meg ilyesmi, mert hát nem rohanunk sehová. Aztán mérni kezdtem az időt, és megdöbbenésemre 5 perces fájásaim voltak. Ettől függetlenül tartottam magam, a nem rohanunk sehová elvhez. Nagyon vicces volt, mert addigra a szám úgy nézett ki, mint VV Szandikáé, egyik pillanatról a másikra lett olyan. Én észre se vettem, anyu mondta csak.

Fél 8 felé indultunk el, előtte szóltam Nórának, hogy buli van. Legalább ő legyen velem, ha már szegény Apa lemarad. Na, mondjuk ez utóbbi ténytől minden bajom volt. Egyrészről örültem, hogy így alakult, másrészről sírni lett volna kedvem. De hát végülis én kezdtem előző este mondogatni a lányomnak, hogy lehet, hogy mégiscsak ki kéne most bújnia.

Hívtam útközben Beát is, hogy mi a helyzet és úton vagyunk a kórházba. Bea szerencsére pont ügyeletes volt. Miután megérkeztünk (olyan negyed 9 magasságában), Nóráék odaértek. Átöltözés, CTG, aztán az ügyeletes orvos megvizsgált. Na, itt jött a hidegzuhany: teljesen zárt a méhszáj. Hát mindenre számítottam csak erre nem. Bíztam benne, hogy legalább 1 ujjnyi vagy valami. Oké, hát várunk. A fájások egyre durvábbak, és sűrűbbek. Sétálok a folyosón, hol Zé, hol Nóra mérik az időt a fájások között, Zé pedig száguldó riportert alakítva Facebookon tájékoztatja az érdeklődőket (és kevésbé érdeklődőket :D), legfőképp szegény otthon rekedt Apát a helyzet állásáról.  Konkrétan sírva röhögünk néha, pláne én, ha közben jön egy fájás is. Nóra beöltözik kórházi szerkóba. Mindez 520 Ft-ba kerül a folyosói automatából. Kiderül, hogy az automata előző életében játékgép volt, mert az 1000-esből a visszajárót húszasokban adja ki, aminek következtében a kórház néma csendjét negyedórás pénzcsörgés zavarja meg. Nagy a röhögés.

Félóránként szívhangot nézünk, aztán fél 11 felé újabb vizsgálat. Alakulunk egy kicsit. Zuhany és miegymás, aztán újabb vizsgálat. Szerencsére a dolog halad. Egyre jobban fáj, egyre sűrűbben. 1 és 3 között konkrétan áldom az eget két vonyítás között, hogy Ati nincs itt, mert megint előadná a mérgezett egeret látva a szenvedésemet. Ismét egy jó példa arra, hogy minden terhesség/szülés más: Kristóffal oxitocin után sem voltak ennyire durva fájások. Kezdem is meggondolni magam, én mégsem akarok természetes úton szülni. De Bea nem hagyja, hogy feladjam. Biztat, hogy nem a semmibe fáj, mert haladunk előre, van értelme. Persze két fájás között kitisztul az én agyam is, úgyhogy simán aláírom a papír, hogy nem kérem alapból a műtétet. Aztán újabb fájás jön, és simán lehülyézem magam. :D De tudom, hogy Beának igaza van, és azt is tudom, hogy miért akarom elkerülni a műtétet. Nem lelki okokból, ezt tudja, aki igazán ismer. Konkrétan tojok arra, hogy a gyerekem milyen módon jön a világra, nem okoz semmilyen lelki traumát, csak fizikai okai vannak.

Én a labdán ülök, Nóra masszíroz, Bea melegíti a derekamat, ugrálnak körülöttem, mint a nikkelbolha. Én meg már káromkodok (na ezt se csináltam Krisszel), meg vonyítok, mint kutya a Holdat. Aztán végre 3 óra magasságában megérkezik a doktor úr, és már csak egy picit kell szenvednem (túlélni a fájásokat mozdulatlanul, míg megkapom az epidurális érzéstelenítést). Onnantól Hawaii-dizsi-napszemcsi. Még alszom is. Már nagyon fáradt voltam, szó szerint úgy éreztem elájulok a fáradtságtól. Nóra is próbál aludni, rádőlve az ablakpárkányra, nála is igencsak merül az elem. Telik az idő, fél 6 magasságában már elég biztató a helyzet, 8 cm-re van kitágulva méhszáj. 8 óra magasságában, már eltűnt a méhszáj, csak Vivi feje van nagyon fent, annak lejjebb kéne jönnie. Várunk kicsit, meg kapok egy kis oxitocint, és ha nem megy, akkor irány a műtő, nehogy a régi hegem szétváljon, vagy Vivivel legyen valami. Egyenlőre mindenki jól van, és nem kell rizikózni. Ebben egyet is értünk a doktor úrral. Persze a kis családom nem érti, hogy "miért kell megint szenvedni hagyni", mármint engem. De hát én nem szenvedek, és én akartam, és figyelnek, vigyáznak ránk épp elegen.

Persze miért is történne másképp, Vivi feje nem illeszkedik be, irány a műtő. Na, innentől szenvedtem. Megkaptam a műtéthez szükséges érzéstelenítőt, innentől vagy az volt az érzésem, hogy elájulok, vagy az, hogy hányni fogok (műtét közben ez meg is történt, bár hogy mit, azt ne kérdezze senki), aztán meg jött a remegés (már számítottam rá, de rosszabb volt, mint anno). Vivi 9:28-kor született meg 3430 gr-al és 55 cm. Bea első mondata, ahogy átvette a kislányomat: "hát te teljesen olyan vagy, mint az anyukád!!". Nóra is megerősíti, Vivi tényleg nagyon hasonlít rám. Engem közben szabnak-varrnak, mert kiderül, hogy ödémás lett a méhem. Szuper! Még valami?

Vivit ellátják, megmutatják a büszke nagyszülőknek és a keresztapának, aki azonnal továbbítja a nagyvilágnak, főképp Apának a fotóját. Aztán Nóra behozza hozzám egy kicsit. Végül bekerülök a szobába. Akik ott voltak velem, megértették rögtön, hogy mégis mi a lótüdőért ragaszkodtam ahhoz, hogy megpróbálhassam a természetes szülést. A szobatársam nemes egyszerűséggel csak úgy írt le, hogy "irgalmatlan ijesztő" voltam. A moslékba esett csirke jobb színben tündökölt hozzám képest, remegtem, mint egy epilepsziás, beszélni alig bírtam. Aztán később meg feldagadtam a sok belém nyomott folyadék infúziótól, mint egy vízi hulla. Napokkal később is vizes voltam. A felkelésről meg inkább ne is beszéljünk. Meg az első néhány napban a legelemibb mozdulatokról. Kínszenvedés volt minden. Tüsszenteni, köhögni, röhögni a mai napig nem bírok. Na, kezdi mindenki kapisgálni? Remélem. Soha nem fogom megérteni azokat a nőket, akik külön kérik, hogy őket műtsék meg, mert félnek a fájdalomtól. Hát ez az egész sokkal rosszabb volt, mint az a 2 óra, amikor levegőt is alig kaptam a fájásoktól. Úgyhogy ha nekem még egyszer valaki azt meri mondani, hogy a császármetszés nem nagy ügy, annak saját kezűleg veszem ki a vakbelét az tuti!!!!

Félreértés ne essék, maga a szülés nem volt negatív élmény, sőt bármikor nekivágnék újra ugyanígy, ha tudnám, hogy a műtőt kiiktathatnám.

Nagyon büszke vagyok magamra, mert 78,5-79 kilóval mentem be a szülőszobára és mikor hazamentem 73-at mutatott a mérleg, majd 2 nap múlva, mikorra az összes víz lement rólam (csalhatatlan jele volt, hogy végre fel tudtam venni a gyűrűmet), már csak 69,5 kiló voltam. Nem tudom hogyan csináltam, de tulajdonképpen még 1 kg-t fogytam is.

Tigrincem, örök hála ezért az éjszakáért is (meg ugye a 3 évvel ezelőtti napért is). Nálunk úgy látszik, már családi hagyomány, hogy te előbb fogod a kezedbe a gyerekemet, mint én. :)) Több kamion eper jár neked. Majd szólunk valamelyik kedves zőccséges ismerősünknek. :D

Drága Bea, neked sem tudom eléggé megköszönni, ismét. Nélküled tuti feladtam volna valahol hajnali 1 és 3 között. Nagyon-nagyon sokat segítettél nekem/nekünk!!!

És persze újfent köszönet jár dr. Győry Attilának, aki végig kísérte a terhességemet, valamint dr. Asbóth Ákosnak, aki Vivi születésénél segédkezett.

Végezetül pedig álljon itt az utókornak a Zoltán Zoji Palcsik Facebookon publikált első élő közvetítése (a kisebb információ elferdüléseket a fáradtságra hivatkozva elnézzük - pl. a magzatvízzel semmi gond nem volt, ha csak nem annyi, hogy fent repedt meg a burok és még a műtét előtt is sok volt):


Nyíri Attila
május 20.
Vajon megszületik még ma a lányom,vagy már csak holnap?
Kérem a téteket! :-)
 · 





Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Címkék:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)